Napi pozitív

Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.    
Ruediger Schache

A Bőség Évkör Ünnepe - Lammas - Varázsolj most csodákat!

Augusztus 1-én a hagyomány szerint Lammas (vagy Lughnasadh) hat héten át tartó ciklusához érkezünk az évkörön.
Lammas - szász eredetű kifejezés, jelentése: "a kenyér ünnepe".

Most kezdődik a hosszabb időn tartó aratás időszaka, - a gabona már ereje teljében, fénnyel feltöltve készen áll a begyűjtésre, de vannak gyümölcsök, amelyeknek érésére még várnunk kell.

Ideje van most megünnepelni az ültetés és gondozás által beérett termés bőségét. Alapvetően az élet bőségét, a Nagy Anya gondoskodó, óvó jelenlétét.

A szertartások, ünnepségek, lakomák ilyenkor hagyományosan július 31-én napnyugtától augusztus 1 napnyugtáig tartanak.

A Bőség, a Föld kínálta gazdagság mellett, az időszak másik fontos aspektusa - a Hála.

Amikor szívből meg tudjuk élni, képesek vagyunk őszintén érezni, akkor egész egyszerűen felemeljük a tudatosságunkat, megteremtjük a belső békét, a gyógyulás lehetőségét.

A Napfordulók és Napéjegyenlőségek közötti felezőpontok – ahogy Lammas is – finom átmenetek egyik ciklusból a másikba.
És bár megyünk az őszi napéjegyenlőség felé, most még a tomboló nyári Nap tüze táplál bennünket, ellát energiával, és nagyon fontos, hogy töltekezzünk is belőle bőséggel. Használjuk a nyárutó napjait egyaránt aktív és passzív pihenésre.

Az időszak szertartásai a növekedés, születés, táplálás, a bőség, a kreativitás, a Nagy Anya iránti tisztelet, valamint a hála szimbolikus kifejeződései.

Az oltár díszítésénél használj bátran sárga és arany színeket, az évszak friss gyümölcseit, növényeit, gyógynövényeket, és bármit, ami számodra Lammas szellemiségét jelképezi.

A következő napokban, hetekben érdemes megkérdezni magunktól:

-Jelen van-e az életemben az aktív és passzív időszakok egyensúlya?

-Meg tudok-e állni egy kemény munka után, hogy megadjam magamnak a pihenést?

-Vajon átlátom-e, az életem áramló, teremtő kreativitását, a belső hajszoltság és kényszerítés helyett?

-El tudok-e fogadni, be tudok-e fogadni?

-Mi az, ami megérett, kiteljesedett bennem?

-Mi az, aminek élvezhetem most a gyümölcsét?

-Mit jelent az én anyaságom, mi az, aminek én adok életet, aminek segítek világra jönni? (És itt egyáltalán nem „csak” a gyerekvállalásról van szó).

-Tudok-e bízni a saját teremtő erőmben?

-Tudok-e bízni magamban; bízni abban, hogy ahol hiányt élek meg, ott is képes vagyok a transzformációra arra, hogy teljessé tegyem a hiányterületeket, hogy tápláljam és engedjem növekedni életem, személyiségem ezen részeit?

Érdemes a fenti kérdésekről írni, naplózni, elmélkedni, meditálni, és szabadon engedni a kreatív erőinket, alkotni, teremteni!

Ápold, gondozd, tápláld a belső kertedet, arasd le azt, ami beérett, élvezd a gyümölcsöket, gondozd továbbra is, ami arra vágyik, és kérlek, hogy oszd meg velünk, hogyan hat rád Lammas energiája, mit mozdít meg benned! Szerző: Havasi Mia

Szeretettel ajánljuk Mia Eredendő Erő című könyvét: 

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Jelek, hogy az őrangyalod kapcsolatot szeretne létesíteni veled

Aktuális energiák – Az Újjászületés kapuja nyílik

A félelem tanítása

Teréz anya nyolc parancsolata

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk