Az emberi lények áldottak, hogy társas lények lehetnek, és úgy boldogulnak, hogy érzelmi összekapcsolódottságban vannak másokkal.
E célból vágyunk szerető és megértő kapcsolatokra, de a dolog, amely arra irányul, hogy elgáncsoljon minket, az a saját egónk.
A saját individuális létezésünk zárja ki a Végtelenségünk megtapasztalását.
Az a legrosszabb, hogy az ego úgy nyilvánul meg, mint a büszkeség és a fölényesség felfújt érzése. A jógik úgy utalnak az egóra, mint egy tigrisre, amit meg kell ölni ahhoz, hogy a végtelent tapasztalhassuk. Az ego és a Végtelen totális ellentétei egymásnak. Az ego limitált és véges. Bármikor, amikor az Én, az ego él, és virul, a Te, a Végtelen soha nem jön el, hogy velünk maradjon.
A Végtelenségünkben és mérhetetlenségünkben rejlik, hogy lássuk a szépségét a könnyedén áramló összekapcsolódottságunknak, és életünk megosztó tapasztalatainak egyaránt a kapcsolatainkban. Ilyen egyesülés nem fordulhat elő, amikor az ego van játszmában.
Mostanában egy barátom a fensőbbség érzésével kényeztette az egóját, és nagyon bántó dolgokat mondott a barátnőjének. Ez éppen elég volt. A lány szembeszállt vele, és azt mondta neki, hogy változtassa meg a viselkedését egyszer és mindenkorra, mert különben… A elkövetkező napokban tanúi lehettünk a fiú drámai harcának a vágya között, hogy úgy tűnjön, mint aki jól van, szemben azzal, hogy fenntartsa élete legjelentőségteljesebb kapcsolatát.
Megpróbált másokat vádolni a saját viselkedése miatt, és indoklásokat kreált abban a reményben, hogy mások azokat elhiszik. Amint várható volt, ez nem működött. Szerencsére a barátom végül feladta a harcot, megadta az egóját, és kegyelemben megpihent a barátnőjével való összhangban.
Azt tartják, hogy a Jajpji Sahib 33. paurijának (versszakának) zengetése feloldja az egót, és kihozza isteni természetünket. Eltávolítja a negativitást, semlegesíti a pusztító természetet, és megakadályozza, hogy másoknak a saját kezeddel kárt okozz.
Ahogy látod a fordításban alább, Guru Nanak hangsúlyozza, hogy nem mi egyének irányítjuk a műsort. A magasabb személyiség és a felemelt tudatosság válik személyes valósággá, mikor megadjuk magunkat, hogy engedelmeskedjünk a magasabb tudatosság parancsának- emlékezve arra, hogy Isten a cselekvő, és hogy „Az Egyetlen, aki a Földet forgatja, képes csak gondoskodni rólad.”- Yogi Bhajan
A Japji Sahib 33. paurija
Aakhan jor chupai neh jor
Jor na mangan dayn na jor
Jor na jeevan maran neh jor
Jor na roaj maal man sor
Jor na surtee gi-aan veechaar
Jor na jugatee chhutai sansaar
Jis hath jor kar vaykhai so-i
Naanak utam neech na ko-i
Fordítás:
A beszéd vagy csendet tartás ereje,
Nekem nincs meg ez az erőm.
Nincs hatalmam, hogy kérjek, vagy hogy adjak.
Amikor élek, amikor meghalok, mind túl van az én erőmön.
Nincs hatalmam királyként uralkodni, gazdagságban,
vagy az erő a saját mentális befolyásolásomra.
Nincs hatalmam, hogy meditáción keresztül összekapcsoljam magam Istennel,
vagy elérjem a bölcsességet, vagy hogy mérlegeljem, mit látok.
Nincs hatalmam tudni, hogy hogyan szabadítsam fel önmagam a világtól.
Kinek a keze tartja ezt az erőt?
Az Egyetlen az, aki cselekszik, és mindent lát.
Nanak, senki nincs fent és senki nincs lent.
A Japji Sahib recitálását, zengetését 11 szer javasoljuk naponta, 40 napon keresztül!
Forrás: Dev Suroop Kaur
Forrás: http://www.teljessegviraga.hu/blog/japji-sahib-33-pauri-az-egoirto-mantra/#more-14095
Mai névnap