Napi pozitív

A szélirányon nem tudsz változtatni, a hullámokon sem, csak a vitorláidat igazítsd jól, és hamarosan hazaérsz a kikötődbe.
Müller Péter

Tudni akarod mi életed célja? Kövesd a belső hangodat…

Egy percnyi kétségünk sincs afelől, hogy mindannyian okkal születtünk meg, jöttünk a világra.


 

 

Testfelépítésünk, genetikánk, szokásaink (mi az, amit szeretünk vagy éppen nem), és képességeink mind-mind részei lelkünk csodálatos tervének…

Te tisztában vagy ezekkel a tervekkel? Jómagam hosszú ideig ellenálltam, megtagadtam a belső útmutatásokat.


Ennek megfelelően eredendően fölvettem a harcot azokkal a dolgokkal szemben, amiben igenis jó voltam, amihez tehetségem volt,és úgy érzetem,nekem semmi sem elég.

Olyan dolgok felé kezdtem nyitni, fordítani a figyelmem, amelyek a lehető legkisebb erőfeszítést igényelték részemről. Ezeket után úgy gondoltam, új kihívásra van szükségem, olyat akarok tenni és alkotni, amit eddig még sohasem tettem a múltamban.

De mi is volt a legnagyobb félelmem, miközben elkezdtem a lelkem által megírt ösvényt járni…?

Leginkább attól tartottam, nem vagyok képes megfelelni az új kihívásoknak, vagy éppen nem szeretem majd az új „utam”, vagy ki kell lépnem az eddigi megszokott komfortzónámból.


Ettől rosszabb, negatívabb hozzáállást nem is tanúsíthattam volna…

Minden akkor kezdett el megváltozni, amikor úgy döntöttem, felmondok a munkahelyemen, és követem a lelkem „hangját”, a belső útmutatást, a tényleg nekem szánt utat…

Íme, néhány gondolat, ami közelebb visz a saját igazságodhoz:

 


1.Légy kitartó abban, amiben eredendően jó vagy! Tarts ki emellett! Ha azt mondják, tehetséges vagy valamiben, hallgass rájuk!

2.Vedd észre a legkézenfekvőbb jeleket! Figyeld meg, melyek azok a dolgok, amiket hosszú időn keresztül és képes vagy csinálni, anélkül, hogy megunnád!

3.Ne hagyd figyelmen kívül, amit életed eddigi eseményei szeretnének súgni neked! Szedd össze 10 pontban az eddigi legfontosabb eseményeket, amelyeket megtapasztaltál, és kezdd el tanulmányozni őket! 

4.Az Élet semmit nem kínál aranytálcán! Mindenért meg kell dolgozni, minden kihívás és erőfeszítést kíván!


 

Okkal jöttél a világra, a Lelkednek célja van Veled!

 

Amint hagyod és megengeded, hogy kikerülj elméd bűvköréből, akkor tudsz csak igazán hallgatni a belső hangodra. Amit ez a hang „súg”, az a Te valódi küldetésed. Sodródj ezzel az áramlattal szabadon, ahelyett hogy az egód által diktált tempót követnéd.


Az Egód által hozott döntések többnyire félelmen alapulnak. Nem feltétlenül rosszak és tudatosak, de nem követik lelkünk útját… Ilyen például a „Új házat kellene vennem…gyereket kellene szülnöm,nem akarok egyetemre menni…”

A lélek, a belső útmutatás által diktált döntések megbízhatóak, ellentétben a félelem alapú EGO döntésektől.

A lélek útmutatásai a legmélyebb, valós vágyainkat tükrözik. Ezek nem az elme által meghozott tudatos, hanem olyan intuitív érzések, amelyek a mindennapi dolgainkat irányítják. Végső soron ezen iránymutatások által jutunk el az igazi szerelemhez, szabadsághoz, bőséghez, erőhöz és mindenhez, ami a legmélyebb vágyaink között szerepel.

4 „kulcs” az Élethez


Hogy még egyszerűbben lásd, mi is a lelked „terve” Veled, elemezd bátran a következő dolgokat, és figyeld meg, hogyan vannak jelen a saját életedben:

1.A szenvedélyeid

A szenvedély a lelked tűzét táplálja a testedben. Ezt a tüzet a benned lévő jó és rossz harca lobbantja föl, és ezáltal kezdesz el cselekedni. Mi az, amit ekkora hévvel csinálsz az Életedben?

2.A céljaid


Amikor kitűzted a célod, az az Univerzum minden egyes eszközt biztosít ahhoz, hogy ezt elérd. A szükséges anyagi javakat, embereket, mindent! Bízd rá magad bátran!

3.A lehetőségeid

Amikor a veled született csodás képességeket kezded el mesteri módon használni és gyakorolni, akkor jössz csak rá igazán, mire születtél!

Ezáltal kezdesz a tömegből kiemelkedni, ismertté válni, már csak azáltal is, ahogyan mások problémáit kezeled és segítesz rajtuk.


 

4.A Teremtőtől kapott ajándékaid

Amint elindulsz a felismerés útján, akkor kezded csak érteni, hogy tulajdonképpen, ami igazán Te vagy: egy élő lélek a fizikai testedben. Pontosan tudod majd, hogyan fejezd ki azokat az Isteni, kiváló értékeket, mint a: szánalom, bölcsesség, bátorság, erő, igazság, hit. Amint ezek birtokában mágnesként vonzod azokat az embereket, akik ezek híján vannak, viszont már készen állsz arra, hogy segíts nekik!

 


Ne feledd: Követni a belső hangunkat nem más, mint utat találni a bőséghez! Minden tekintetben!

Szó szerint „mágnessé” válsz, kezded magadhoz megerőltetés nélkül vonzani mindazokat a dolgokat-, embereket, lehetőségeket, pénzt, tapasztalatot-, amelyekre az igazából szükséged van. Az Univerzum mindent a rendelkezésedre bocsájt majd. A megfelelő embereket, a megfelelő időben és helyen. Hagyd, hogy álmaid, vágyaid természetes úton, maguktól értetődően bontakozzanak ki!

 

Fordította: Lázár Judit


Forrás: http://www.collective-evolution.com/2015/01/04/your-souls-plan-4-myths-4-keys-to-living-on-purpose/

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk