
Ezen a szép napon megkezdődik az év utolsó Skorpió-hulláma, ahogy a Mars is ebbe, a számára is otthont adó világba érkezik.
Határozott és mély erőt képvisel itt, mely az év hátralévő részéről maradéktalanul mesél, hiszen Január elején lép majd tova a Nyilas jegyébe.
A jelen egy szó: Önátadás.
Önátadás a lényegiségbe.
A mély érzelmek vihara már felszántotta Lelkünk, fájó sebek, ősi sérelmek szakadtak fel az elmúlt hetekben.
Ideje ezen érzésekből - és persze a pozitívakból is - erőt kovácsolni. Hatalmas lelkierőt..!
Ez a születő energia visz minket azon az útra, ahol már más lesz a teremtés eredménye, hiszen a mély tapasztalatokkal másképp fogunk cselekedni.
Nincs már meg a kezdeti ártatlanság, van helyette érzés, s belőle alakuló bölcsesség;
Mély érzéseinkből születő indíttatásaink, tetteink már egy merőben új szintre emelnek minket.
A Mars az indító erő, a kitörés és faltörés energiamintázata.
A Kos-világ ura, a hadaké, a küzdelmeké, ám ereje elér és áthatja a Skorpió-létsikját is.
Ezek a küzdelmek már nem a kezdetből fakadnak, hanem a megélt dolgokból eredeztethetőek. A hatásból keletkezett érzésekből, megélésekből. Azok átalakítását és a felszedett mintákból való kitörést jelképezi itt a Mars.
Nagyon intenzív, mély megélésékről tanuskodhatunk.
Fokozódó vágy és érzékiség, hiszen a Lelket ez emeli a magasba igazán..!
Pontosan érezzük belül, hogy merre kell haladnunk. Itt már nem kérdés az érzéseinkre hallgatni és tetteinket ezzel összhangba hozni.
Ebből születik valami új, valami igazi, ami már tényleg a Lélekről szól!
Az érzések már kendőzetlenek, nincs takarva a nehézség, sem a sötétség; a titkokra Fény derül, ha máshol nem, hát némán a tetteinkben és a Világból visszaható érzésekben.
Ez az út vezet az Igazság felé, ahogy az ember a hajlandóságának és halandóságának legmagasabb fokát, a tetteit is képes önmaga mélységének felderítésére és felemelésére fordítani.
A tiszta Szerelem és annak minden alacsonyabb oktávja is nagy tanítást és lehetőséget hordoz: itt tükröződik valójában, hogy a benső munka milyen eredményt hoz, hozott.
Az érzékiség és szerelmeskedés tüze az ember legmélyebb, legbelsőbb energiáit hozza elő,
s ebből az Őserőből születik nagy átalakulás, transzformáció!
Ez Sorsot formál, erőt ad a Sötétség Fénybe emeléséhez!
..Persze csak akkor, ha a Szív szándéka tiszta - ám ez az út egyben a megtisztuláshoz is vezet.
Nem kell félnünk az erőnket, sőt, egyenesen éltessük azt!
Éljünk annak, ami érzéseinkből ered, hiszen számunkra ez az egyéni beavatás..!
Közben pedig lehullajtjuk azokat a minőségeket, melyek nem azonosak a belső lényegiséggel.
Szerdán egy további fontos Égi útmutatást kapunk azzal, hogy a Merkúr ismét előre indul.
Érzéseink szántása - a szenvedések ideje - nem marad eredmények nélkül!
Sokat tanultunk és ismertünk meg magunkról, magunkból az érzéseink által (Skorpió- Merkúr ~ a mögöttes felfedése, titokkeresés), melyekből egy olyan tudás, szembesülés született meg, mely egy új gondolati rendszert alakít ki bennünk.
Nincs rejtegetés magunk előtt, sem mások előtt - minden érzésünket felvállalhatjuk!
Csak ebből születhet igaz élet - mikor nem színészként próbálunk egy látszat valóságnak megfelelni.
Azt éljük ami van: ez a Skorpió-létsík magja.
S ez az Önátadás.
Köszönöm hogy ha végigolvastad, váljék életünk áldásává a tudásunk.. és az érzéseink.
Molnár Ádám - https://www.facebook.com/EgysegFenyuzenetei
Mai névnap