Napi pozitív

A szélirányon nem tudsz változtatni, a hullámokon sem, csak a vitorláidat igazítsd jól, és hamarosan hazaérsz a kikötődbe.
Müller Péter

2019.10.28. – Újholdas hét – A Lélek Ébredése

"Éld át életed minden fájdalmát, s most ereszd el."
A mélyülés szentséges idejét járjuk, ahol nem a finom tapasztalás és könnyedség a jellemző. Hatalmas és erőteljes érzések, felismerések érkeznek az úton, melyek megrengetik Lelkivilágunkat és érzéseinket.
Ne csodálkozzunk, hiszen oldódni vágyik mindenünk, a Sötétbe vetetett dolgok felébresztése, átélése és elengedése pedig földrengéssel jár együtt.
Felébredünk arra, hogy a nehéz (érzés, fájdalom, emlék) nem kell, hogy egyenlő legyen a rosszal a jelenben és nem is kell tőle félnünk sem - pont azért volt rossz, mert eddig a nehézsége miatt nem néztünk vele szembe, s ez a mélybe söpört energia démonként tartott minket rettegésben.
Az tegnap éjszaka születő Újhold feloldozást hoz a Lélek körében, melynek megtisztító hatalma olyan erőket szabadít fel bennünk (teremtő erőket!), melyeknek eddig nem voltunk sem tudatában, sem birtokában, hiszen hagytuk őket elzárva létezni.

 

A Hold a Skorpió jegyében és az Angyal csillagainál éri be hűn világító szerelmét.
Velük teljesen szemben a Szabadság Ura, az Uránusz hint mesét érzelmeink és teremtő erőink felszabadulásáról.
A ráébredés és a tudatosodás jelenti most a lényeget.
Ahogy a Hold a Nappal egybefonódik, úgy olvad egybe a figyelem a Lélekkel, a Skorpió világában pedig ez a Mélyben lévő tudattalan és elnyomott érzésekre, fájdalmakra és félelmekre irányul.
Ezek szabadulnak most fel, különösképp ha figyelmünket tudatosan erre a témára vezéreljük !


Hiszen eddig elzárva voltak, mert nem mentünk szembe a fallal s magukkal az érzésekkel.
A falakat is mi hoztuk létre persze, hogy óvva legyünk félelmeinktől;
csak a helyzet az, hogy magunkban zártuk el őket.
Ott pedig hatalmas energia lekötni őket, így cserébe lekötötték erőink egy fontos részét.
A Bika Uránusz - Skorpió Újhold kapcsolódása a teremtő elvek felszabadulását mutatja.
Az Anyagban lévő megnyilvánulásaim (Bika teremtő elv) a bennem élő érzelmekből töltetéből indulnak ki (Skorpió teremtő elv).
A nem tudatos érzések - amik el vannak fojtva, de mégis ott élnek bent - ugyan úgy közrejátszanak életünk megteremtésében, a Vonzás Törvénye ugyan úgy működik általuk.
A Félelemnek igen is, tud akkora teremtő ereje lenni, mint a Szerelemnek..!

Ám a félelemnek (és a hozzá kötődő fájdalomnak) viszont csak addig van ereje, amíg szembe nem nézünk vele igazán.
Ha erre képes vagyok és többé nem rejtem el magam elől az őszinte igazságot, úgy a félelem átalakul és belőle változásra késztető cselekvő erő lesz.
Félünk, hogy a Sors ismétli majd magát, ám másképp cselekedve az eredmény is mindig más lesz.
Ezt tudatosítva, érzéseinket átélve elengedhetünk mindent, ami menni akar már...!

Az Élet és a Teremtő is csak arra szeretne megtanítani minket, hogy ne féljünk semmitől. Saját magunktól meg főleg ne.
Ha el tudjuk fogadni magunkat teljesen (múltunk összes tapasztalatával együtt), úgy nincs mit rejteni többé és határtalan teremtő erővel leszünk megáldva, hogy fordítsunk bármin, bármilyen irányba.

Hiszen magunk vagyunk a Végtelen Mindenség, annak minden félelmével és fájdalmával, de a határtalan Szeretetével együtt.


Legyen áldás rajtunk, miközben megfogalmazzuk a Lelkünk megújhodásának szándékát.
Ez hatással van a következő Holdciklusra (28 nap), valamint a következő Skorpió teliholdig tart hosszú távon, ami tavasszal jő majd el.
Éljen a szeretet gyógyító és felszabadító ereje!

Szeretettel most is, mint mindig - Molnár Ádám


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


A dalai láma intelmei az életre

Ima egy családtagért

Az egyik legszebb bibliai gondolat Húsvét idején

Ha a Tiéd, visszatér –mert az igaz szerelem szálai elvághatatlanok

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk