Nagyon szép felkérést kaptam Sándor Judittól (Jóportál), hogy Magdaléna napjára (július 22.) írjak róla pár gondolatot.
Jól esik most összegezni kicsit, igazán mélyen a lelkembe néznem és valóban megkérdezni magamtól mit jelent nekem Ő és a Vele való kapcsolódás?
Majdnem egy év telt el mióta megjelent az Emlékszem az Egységre - Mária Magdaléna története könyv, amelyet Flo Aeveia Magdalena írt, csatornázott. 460 könyv jelent meg a mai napig, melyből kb. 300-at személyesen adtam át, mint kiderült ez volt az én jutalmam, hogy belenézhettem ezeknek az embereknek a szemébe és a bennem élő isteni meglátta a másikban lévő istenit. A könyv több csodálatos energiát horgonyoz le folyamatosan az egyik egyre nyilvánvalóbb a közösségteremtő, embereket összehozó ereje. Ezt csinálta Jézus és Magdaléna is 2000 évvel ezelőtt. Minden, amit éltek, elvetettek most kezd kihajtani.
Három évvel ezelőtt robbant be a könyv és ezen keresztül Magdaléna az életembe. Mindent felforgatott, az egész lényemet megragadta, felébresztett és Magdalénára annyira jellemző módon azonnal elhívást is adott.” Ezt a könyvet magyaroknak is olvasni kell.” Igy indultam, nem volt bennem kérdés, hogy így kell lennie. Mindig csak a következő kis lépést láttam. Sokszor voltam bizonytalan és halogattam is jó párszor, haragudtam rájuk, a Tervre és mindenkire. Utólag értettem meg, hogy a folyamat sokszor azért volt olyan nehéz, mert nekem is meg kellett születnem az isteni énem egy magasabb szintű megtestesítésébe. A könyvvel együtt én is megszültem magam, hogy az legyek, amit elterveztem születésem előtt.
Amikor megkapjuk az elhívásunkat még egyáltalán nem vagyunk azok, akik majd akkor leszünk, mikor betöltjük. Ez egy folyamat. Mostanában az a kép ugrik be, mikor Jézus kiválasztotta a tanítványokat. Odament egyesével hozzájuk és azt mondta: Kelj fel és kövess engem! Ők sem voltak még messze készen, hitre volt szükség minden egyes lépéshez. Amikor az isteni lehellete megérinti, úgy igazán eltalálja a szívedet tudod, hogy mész még akkor is, ha fogalmad sincs hogyan és merre.
Ahogy Magdaléna írja:
„Láttam azokat, akik követni fognak engem.
Azokat, akik hordozzák a lángot, ami a mellkasukban van.
Azokat, akik hordozzák az igazság emlékezetét a sorsuk arcában, és külön szállnak és újra csatlakoznak és meghalnak és újraszületnek mind ugyanabban a pillanatban”
Magdaléna talán a földtörténet legnehezebb, legsötétebb korában vállalta Jézussal és Máriával és több lélektársukkal a közösségben, hogy elhozzák az Egység rezgését a dualitás világába, megtestesítik és elvetik a magokat, amelyek ki fognak kelni, láthatólag most a mi időnkben.
Magdalénát minél jobban megismerem annál jobban tisztelem és szeretem. Egyrészt azért, aki ő maga másrészt azért, akivé válok a vele való kapcsolódásom, mentorálása által. Ha az ő Útján indulsz el a lelked már nem fogja megtűrni a hazugságokat, féligazságokat, középszerűséget, kifogásokat, anyagi és társadalmi biztonságért fenntartott élethelyzeteket, a legmagasabb minőség alatti szerelmet és hogy ne a szívedet kövesd és betöltsd az isteni tervet, amit Te alkottál.
Hát, azt nem mondom, hogy könnyű, de hogy megéri és csak ez éri meg azt, igen!
Legyen még itt egy idézet a könyvből, ahogy Jézus beszél róla:
Tudod, hogy számomra te vagy a legbecsesebb. Hálás vagyok az életemben a jelenlétedért, állhatatosságodért és béketűrésedért. Követtél engem és a tervet az összes év alatt, mindig szembenéztél a kihívásokkal és az elhívással, és nem törődtél azzal, hogy mit mondanak az emberek rólad. Nagy bátorságot gyűjtöttél a szívedben, és előrementél, azt sem tudtad néha, hogyan, és hogy mit kell tenni, amikor minden lehetetlennek tűnt.
Azt akarom, hogy tudd, hogy milyen sokat segítettél nekem, és hogy mennyire nagyon tisztellek téged ezért. Szeretettel emlékszem minden időre, amikor tanítottál engem, amikor magad köré vettél és elvittél az üres térbe, és megmutattad az utat haza. Az igazsággal való egységed segített minden embernek, hogy megismerje az igazságot.”
Szeretettel és Együttérzéssel:
Kovács Gabriella Krisztina
Mai névnap