Mire tanít minket a szerelem?

Arra, hogy képesek vagyunk teljesen mélyre nyúlni és valahol a lelkünk legmélyén meglelni a legszebb érzést, amiről mindenki álmodik?

Vagy, hogy nem kell egyedül nekimennünk az életnek?

Vigyáznunk kell rá, óvni, angyalának lenni? Hogy lehet annyira szeretni valakit, hogy fizikailag okoz fájdalmat a hiánya?

Arra tanít, hogy ne csak önmagunkért éljünk? Vagy arra, hogy miként kell feladni az egódat, hogy ne sértsd meg?

Valószínűleg mindenre... vagy épp egyikre sem.

Csak kialakul, ott van benned és annyira biztos vagy benne, mint abban, hogy lélegzel. Talán csak a kiváltságosoké az öröm, hogy megismerik, talán meg kell érni rá. Talán van, aki sosem ér fel hozzá.

Akárhogyan is, kevés dolog van, ami annyira hatalmába tudja keríteni az embert, mint az érzelmek sokasága, amit egy ugyanolyan halandó hatására érez, mint amilyen Ő maga. És pont ezzel emeli azt a másikat égi magasságokba, ahogyan gondolkozik róla, ahogyan becsben tartja.

Talán pont ez a lényege. Megmutatni egymásnak, hogy igazából mennyit érünk.

Szerző: Agárdi Zsóka

Címkép: pixabay.com

Forrás: