Napi pozitív

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Vavyan Fable

Albert Einstein 10 zseniális gondolata, ami benned is változást indít el

Albert Einstein-nek mindig is helye lesz az emberiség történelmében. Zseniális gondolatai megváltoztatták a világot. A német származású fizikus és filozófus megalkotta a relativitás elméletét és 1921-ben Nobel-díjat kapott.

A következő 10 idézet, annak az embernek a briliáns elméjébe enged betekinteni, akit a Time folyóirat 1999-ben az "évszázad emberévé" nevezett ki.

 


A politikáról:
„Az örökségem a zsidó voltom, állampolgárságom szerint svájci vagyok, és felépítésem szerint egy emberi lény, és csakis egy emberi lény, semmilyen különleges állami vagy nemzeti hovatartozás nélkül.”

A relativitásról:
„Amikor egy férfi egy szép nővel tölt el egy órát, az egész egy percnek tűnik. De hagyd, hogy egy forró tűzhelyen üljön egy percet – és ez az egy perc hosszabb lesz bármilyen óránál. Ez a relativitás.”

A képzeletről:
„A képzelet sokkal fontosabb a tudásnál. A tudás korlátolt. A képzelet körülöleli a világot.”

Az életről:
„Egy boldog ember túl elégedett a jelennel, ahhoz, hogy a jövőbe merüljön.”


A kíváncsiságról:
„Nagyon fontos, hogy sose hagyd abba a kérdezést. A kíváncsiságnak meg van a maga oka a létezéséért.”

Az alázatról:
„Az egyedüli módja annak, hogy a dicséret romboló hatásától mentesülj az, hogy folytasd a munkát.”

A gondolatokról:
„Ritkán gondolkozok szavakban. Egy gondolat jön, és csak ezután próbálom azt szavakban kifejezni.”

Arról, ami a szemnek láthatatlan:
„A természet csak az oroszlán farkát mutassa meg nekünk. De semmi kétségem afelől, hogy a az oroszlán ehhez a farokhoz tartozik, még akkor is, ha a nagysága miatta nem egyszerre mutatja meg önmagát.”


A hatalomról:
„A meggondolatlan tisztelet, amit az hatalom iránt tanúsítunk, az igazság legnagyobb ellensége.”

 

A bizonyosságról:
„Amíg a matematika törvényei a valóságot tükrözik, nem biztosak, és amíg biztosak, nem a valóságra vonatkoznak.”


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Beszélő fák

Minden jó úgy, ahogy van – tanmese

Adj enni te is a süniknek!

2019.12.21.-Téli napforduló rituálé - Most teszed le jövőd alapjait!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk