Vajon tényleg érdemes minden ellen harcolni, ami zavar minket?

Hosszú idő óta a minap ismét buszra szálltam és ismét megállapítottam az emberek szívesen beszélgetnek idegenekkel a legbensőbb problémájukról is. Egy idősebb hölgy mellé ültem, aki az út elején a fiával beszélt telefonon. Akaratlanul is "kihallgattam" a beszélgetésüket.

Panaszáradat zúdult a fiúra, amiért nem látogatták meg őt, amiért nem intézte el neki az orvosi vizsgálatot hamarabb, amiért az unokái fel sem hívják…. és ez így ment még perceken keresztül. Majd miután a hölgy letette a telefont, kinézett az ablakon és csalódottan konstatálta, hogy megint esik az eső, nagy a forgalom és ismét késni fog a busz.

Majd felém fordult és a világ legtermészetesebb módján, mintha csak némi közjáték lett volna a telefonbeszélgetés, régi ismerősként folytatta ezúttal már nekem a  panaszáradatot.

Először arra gondoltam elmondom az asszonynak, hogy kár bosszankodni olyan dolgok miatt, amiken nem tudunk változtatni, de aztán csak mosolyogtam kedvesen. Menekülésképpen óvatosan átnéztem a székek felett, hátha lesz egy szabad hely, de nem volt szerencsém.

Tele volt a busz és igazság szerint talán nem is akartam udvariatlan lenni. Inkább  látványosan fészkelődni kezdtem, kutattam a táskámban, próbáltam nem tudomást venni róla, de csak mondta a monológot.

Végül  hagytam csak, mert arra gondoltam, hogy hamarosan úgyis megérkezünk, leszállunk, és talán többé nem is látjuk egymást. Miközben beszélt hozzám az asszony rájöttem, hogy sokszor csak azért nem tesszük szóvá a minket zavaró dolgokat, mert nem akarjuk megbántani a másikat.

Úgy vagyunk a problémáinkkal, mint én az alkalmi utastársammal: Próbálunk először tenni valamit ellene, megoldásokat keressük, apró jelekkel üzenünk, aztán egyszerűen csak nem veszünk róluk tudomást. Reménykedünk, hogy mihamarabb túljutunk rajta. Elmúlik, megoldódik, megszabadulunk tőle.  A türelem valóban sokszor segít, csak azt felejtjük el, hogy eközben a mi utazásunkat is elrontják, a mi életünket is megkeserítik. Hogy jól van –e ez így, vagy mindig harcolni kell, szóvá tenni, odamondani, kibeszèlni, megkérdezni, kiállni vagy kiszállni, az mindig csak később derül ki… azt mindig csak akkor látjuk, ha már túl vagyunk rajta.

Mindenesetre nekem, amikor végre megérkeztem és leszálltam kisütött a nap is.

Írta: Hliva Éva

Forrás:

Ajánlott bejegyzések

J.K. Rowling gondolatai a kudarcról és képzelőerőről

Egy kép, ami többet mond ezer szónál…

Válassz egy követ és tudd meg, hogy mi a jelentése számodra!

Az adventi angyalok