Napi pozitív

Most nehezebb. De tán van kiút. Csak arra is vállalkozni kell, ahhoz is erő és akarat szükséges. És a hit, hogy megvalósítható.
Takács Ervin

Az áldozati bárány

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta.

A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek. 
A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet.

A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös. Az ő méltatlan viselkedésének a következménye az égi háború. Féltek, hogy a gyakori villámcsapások áldozatai lesznek valamennyien.

- Meg kell találnunk a bűnöst – javasolták, és túl kell adni rajta. 
- Akasszuk ki kalapjainkat a templom körüli kerítésre. Akinek kalapját előbb viszi el a szél, az lesz a bűnös és átengedjük sorsának.

 Megegyeztek a javaslatban. Nagy nehezen kinyitották a templom ajtaját és a tíz szalmakalapot a kerítésre akasztották.

 A szél egyet azonnal elkapott.

 Kegyetlenül és határozottan kidobták a kalap tulajdonosát is. A szerencsétlen ember kétrét görnyedt a nagy szélben és alig tudott lábon maradni.

 Csupán pár lépést haladt előre a nagy viharban, amikor óriási dörgést hallott: a templomba becsapott a villám. Porrá égett az épület és a bennlévők.

Gyakran azok, akik bűnöst kiáltanak, és Isten nevében ítélkeznek, nyerik el méltó büntetésüket. Isten és az univerzum törvényei mindig igazságosak. 

,

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Mai üzenet az Univerzumtól: 2020. június 10~szerda

A mai nap dátuma 01.11. – A 111 mágikus energiakapuja nyílik

Beszélő fák - tanmese

A csütörtöki nap Angyal üzenete – Fényes jövő vár rád!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk