Napi pozitív
Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.
Victor Hugo
Napi pozitív
Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.
Victor Hugo
Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy tervezzük - vagy ahogy elvárjuk. Történnek velünk bosszantó apróságok, de sokkoló tragédiák is, amelyeket esélyünk sem lett volna megelőzni, mert nem rajtunk múlott, hogy áldozataivá váltunk. Elveszítünk valakit, aki nagyon közel áll a szívünkhöz, súlyos balesetet szenvedünk ártatlanul, vagy otthonunkról, munkánkról, vagyonunkról kell lemondanunk. Van, hogy mindezért egy másik ember a felelős, de az is előfordul, hogy nincs kire mutogatni. Mégis megpróbáljuk. Mindig megpróbáljuk.
Ha az ország élhetetlen, a politikusokat okoljuk – pedig mi engedtük és engedjük folyamatosan, hogy a vérünket szívják. Ha a munkahelyünket utáljuk, a főnököt vagy a kollégát szidjuk – pedig mi döntöttünk úgy, hogy a kényelmet és a látszólagos biztonságot választva ott maradunk. Ha az egészségünket tesszük tönkre, az orvost vagy a gyógyszereket vádoljuk, amiért képtelenek meggyógyítani – pedig a legtöbb betegséget mi magunk alkotjuk meg egy természetes folyamat részeként, amit mesterségesen csak kezelni lehet, gyógyítani nem.
A minket érő csapásokra adott reakcióink közös jellemzője a tehetetlenség érzése, amely vagy kétségbeesés, vagy düh, vagy letargia formájában teljesedik ki. Bénult tehetetlenség a megoldás keresése helyett. Erről szól az a tanmese, amit nemrég egy kedves olvasóm ajánlott a figyelmembe.
*****
Történt egyszer, hogy egy hatalmas, gyönyörű erdőben tűz ütött ki. Pusztítani vágyó, felelőtlen emberek okozták a tüzet, ami igen hamar szétterjedt, rengeteg növény és állat életét követelve. Aki csak tudott menekült: elefántok, kígyók, madarak, majmok, és az erdő összes többi lakója kétségbeesetten próbálta elhagyni otthonát, hogy életben maradjon. A lángok pedig csak egyre hatalmasabbá váltak, és egyre nagyobb területeket felemésztve csapkodtak.
„Mi lesz most velünk?” – zokogtak az erdőből kijutott állatok, miközben tehetetlenül nézték szeretett otthonuk pusztulását. Voltak köztük, akik dühösen keresték a felelőst, mások a sors kezét vélték felfedezni a történtek mögött, megint mások csak jajveszékelve futkorásztak fel-alá, de egy dologban mindannyian hasonlítottak: mindenkinek csak szavai voltak, tettei senkinek.
Kivéve egy valakit. A nagy felfordulás közepette néhányan arra lettek figyelmesek, hogy egy aprócska kolibri repül el fölöttük időről időre. Be az erdőbe, majd ki az erdőből. Be, majd ki. Újra és újra. Az állatok döbbenten nézték a kolibrit, aki az erdőből kiérve a közeli tó felé vette az irányt, ott a piciny csőrébe felvett néhány csepp vizet, majd az erdő fölé repülve a lángokra dobta a vízcseppeket.
Míg a többiek csak panaszkodtak vagy siránkoztak, a pici kolibri nem foglalkozott senkivel és semmivel, csak kitartóan hordta a vízcseppeket. „Mit csinál ez?! De ostoba, hiszen hatalmas a tűz, ő meg olyan picike! Az a néhány csepp úgysem elég semmire!” – sóhajtoztak értetlenkedve az erdei állatok. Végül egyikük oda is kiáltott a pici kolibrinek, aki ismét a tó felé tartva egy újabb kör vizet készült felszedni:
„Ne legyél ostoba! Hiszen látod mekkora a tűz, semmit nem ér, amit csinálsz!”
A pici kolibri anélkül, hogy lassított volna, reptében így szólt a bámészkodóknak:„Megteszek mindent, amire csak képes vagyok.” Majd folytatta útját a tóhoz, és újabb néhány csepp vízzel tovább oltotta az erdőtüzet.
*****
Tragédiák, konfliktushelyzetek, nem várt negatív fordulatok mindig is lesznek az életünkben. Akár tetszik, akár nem, lesznek. A legutóbbi előadásom elején megkérdeztem a hallgatóságot, hogy ki az, aki úgy érzi, minden tökéletes az életében. Egyetlen kéz sem lendült a magasba, és pontosan erre számítottam. Teljesen rendben van ez így, mert tökéletlen emberként tökéletes életet sem tudunk élni, főleg úgy, hogy mindannyiunk számára mást jelent a tökéletes (és ez bizony sokszor egymással ütköző véleményekhez vezet). A kérdés csak az, hogy mit kezdünk azzal, amire nem számítottunk, amit nem mi akartunk, ami félelmet vagy bosszúságot kelt bennünk.
Legtöbbször semmit. Legtöbbször csak tehetetlenül szemléljük az eseményeket. Hagyjuk, hogy a kishitűek lebeszéljenek a céljainkról, vagy lebeszéljük mi magunkat. Tehetetlenül nézelődünk, mert megtanultunk tehetetlennek lenni – pedig ha csak egy picit is teszünk azért, hogy változtassunk az életünkön, ha csak egyetlen lépést teszünk előre, már azzal előbbre jutottunk, mint az, aki csak egy helyben toporog. És minél többen cselekszenek így, minél többen a pici kolibrihez hasonlóan hozzáteszik a vízcseppjeiket, annál nagyobb változást tudunk elérni együtt.
Ha tűz üt ki, ezer szónál is többet ér egyetlen vízcsepp.
Ima lélektársunk megtalálásáért
17 biztos jele annak, hogy neked van a legmenőbb Anyukád a Világon!
Állítsd szolgálatodba tudatalattidat!
A keddi nap gyógyító Angyal üzenete - Az Égi Ritmus Ereje segít most Téged!
Mai névnap
Jó szívvel ajánljuk
