Napi pozitív

Most nehezebb. De tán van kiút. Csak arra is vállalkozni kell, ahhoz is erő és akarat szükséges. És a hit, hogy megvalósítható.
Takács Ervin

A fali szőttes üzenete

Arra tanított a nagymamám, őt pedig az ő nagymamája, hogy sose nézz hátra, csak mindig előre. Életed megmaradt morzsáiból erjessz kovászt és süss új kenyeret. A Főnixmadár sem foglalkozott a hamuval, amit maga után hagyott.
Nagymamám nap, mint nap szőtteseket hímzett. Néha odaültem mellé, és ha megkértem, megválaszolta kérdéseimet.


- Hogyan tudom meg, hogy jó döntést hoztam-e, amikor valakit elhagytam?
- Ha jó döntést hoztál, akkor már csak azokra a közös dolgokra emlékszel, amelyeket ajándékba kaptatok, de már semmi sem hiányzik belőle.

De igazán a jó dolog, ha nem gondolsz a múltra, és teljes valóddal a jelenlegi kapcsolatod perceit éled.
Amit ott hagytam, amit vesztettem sajnálkozása helyett, nézd meg, mi a több, a jobb a mostani helyzetben.
- Néha visszamennék, verem a fejem a falba, hogy mit tettem…

 

- Mérlegeld, miben lennél most más? És ő miben kéne, hogy már más legyen?
Nézd meg érzést, amikor elmentél, volt-e bosszú, félelem benned, mikor megérkeztél?
Tudtál-e adni mindent, ami benned van – érzelmi stabilitás, elkötelezettség, hűség, tisztelet, kedvesség, gyöngédség?
Ha nem adtál mindent, ami benned van, kérdezd meg magad: Mindez megvan bennem, csak neki nem adtam, de most megnyíltam és mindent oda tudok adni egy új kapcsolatban?
Rajongás, tisztelet, simogató szeretet. Ha most minden jól működik, jó döntést hoztál. Akkor csak annyi volt a hiba, hogy sokat tétováztál.
Fel tudtál-e nézni, mint szellemi társra, és mit kapsz most az új „szellemi nászban”?
Mi volt a bűne? Kalitkába tartott, nem gondoskodott, nem hozott virágot?
- Mi van a testtel, a fránya testtel?
- Öröm volt-e az ölelés, vagy múló gyötrelem?
Most felszabadult-e az érzés, mi sosem volt, most megjelent, vagy itt az első napok múltán nem érdekel a dolog, csak kérésre teszed?
- Kérdés-kérdés hátán, mond Nagyi, mit tegyek?
Van-e felnőttkor végre, vagy örökre gyerek legyek?
Ki vagyok? Ki voltam? Hová vezet az utam?
Most megtaláltam vagy elvesztettem az uram?


Elkészült a fali szőttes, mikor eljöttem, megnéztem mit szőtt Nagyanyám erre a napra,
„Ha nincs már vele dolgod, ne vedd a nyakadba.”

 

Nem szólt többet Nagyi, figyelt munkájára.
Én meg nem gondoltam többet nyavalygós életem minden bújára, bajára.


Forrás: http://www.vntv.hu/2014/09/fali-szottes-uzenete/

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk