Az élet legfontosabb dolga: másokban fényt gyújtani

Évekkel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.

A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindegyikük megállt és visszafordult.

Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Segítettek neki felállni, majd mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.

Mit üzen ez a történet nekünk?

Valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog az életben nem az egymás felett aratott győzelem, mert csak a minden áron győzni akarás a célunk - önzővé válhatunk, talán még le is nézzük a lemaradottakat, kizárjuk életünkből a szeretetet.

Ha le tudsz mondani érdekeid érvényesítéséről, a győzelem mámoráról, akkor meglátod a másik ember küzdelmét is

Az életben sokkal fontosabb, ha másokat is győzelemhez tudunk segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy dicsőségünkről le kell mondani.

EGY GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT, AKKOR SEM HA MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT.