Napi pozitív

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Vavyan Fable

Kakaóval gyűjt adományokat egy kórháznak egy nyolc éves fiú

Dermesztő hidegben várja a vevőket a forró itallal, hogy a bevétellel azokat támogassa, akik megmentették beteg barátja életét - írja a hir24.hu.


 

Régi szokás Amerikában üzletre nevelni a gyerekeket azzal, hogy szüleik limonádés standot állítanak fel nekik a ház előtt. Hasonló módon szeretett volna pénzt keresni a nyolc éves Tristan Regini is, de azt ő is tudja, hogy a limonádénak nincs nagy piaca télen a szülővárosában, Denverben. Forró kakaóra váltott, mert nem ért rá nyárig várni, ugyanis sokkal fontosabb dologra kell neki a pénz, mint a gyerekeknek általában. Tristan egy coloradoi kórház számára gyűjt, ahol megmentették a legjobb barátja életét.

„A barátom Cade rákos volt, de a gyermekkórházban meggyógyították, ezért akarok nekik pénzt gyűjteni, hogy más gyerekeken is segíthessenek” – mondta az NBC riporterének a nyolc éves fiú.

Cade-nek két évvel ezelőtt kezdődtek az elviselhetetlen fejfájásai. A kórházban egy daganatot találtak az agyán, és rákkal diagnosztizálták. A fiút megműtötték, a tumort eltávolították, majd kemoterápiát, és csontvelő-átültetést is kapott. Bár tavaly április óta már nincs jele a betegségnek Cade szervezetében, az orvosok aggódnak, mert a fiúnak olyan típusú daganata volt, ami nem ritkán visszatér öt éven belül.


Tristan eddig négyszáz dollárt gyűjtött össze az adagonként kétdolláros kakaókból, de még többet szeretne, mert tudja, hogy a kórház nagyrészt adományokból tartja fent magát. „Ez az adomány különösen fontos számunkra, hiszen megmutatja a közösség tagjainak, hogy akár a legfiatalabbak is sokat tehetnek azért, hogy végezhessük a munkánkat” – nyilatkozta Elizabeth Whitehead a kórház szóvivője.

 

„Én csak… szeretnék megmenteni néhány életet” – mondta a riporternek Tristan.


Forrás: http://www.hir24.hu/

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk