
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi nézte a pillangót egy ideig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.
Úgy tűnt, hogy ez nem sikerül. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott többre nem képes. A férfi eldöntötte segít a pillangónak, fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubóból. A pillangó könnyen kibújt, de teste összeaszott volt, gyenge, szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, képesek lesznek a repülésre.
Semmi nem történt. A pillangó gyenge volt és soha életében nem tudott repülni. Amit a férfi tett csupán jó indulatból, nem értette, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem, a szűk nyíláson keresztül, szükséges a pillangónak az életbe maradáshoz.
Néha nekünk, embereknek is pontosan ilyen nehézségekre van szükségünk az életben. Ha küzdünk és akarunk, megvalósítjuk álmainkat és " szárnyakat" kapunk, hogy repülhessünk a boldogságunk felé!
Mai névnap