Napi pozitív

A legnagyobb emberek feje is beszűkül, ha együvé toborzódnak, s minél több valahol a bölcs, annál kevesebb a bölcsesség.
Montesquieu

A hét energiája (03.24-03.30.) – Figyelmeztet az Égi Világ!

Az Égi Világ figyelmeztetéssel szól hozzád: lassan a testtel...az újjászülető energiák, az ébredés még várat magára.  Rohanó világban élünk, és nem is figyelünk azokra az égi üzenetekre, ismétlődő megérzésekre, melyek jeleznek nekünk valami fontosat.

A következő időszakban lehetőséget kapunk arra, hogy lassítsunk, és pillantsunk be lelkünk mélységeibe. Most meghallhatjuk, észrevehetjük lelkünk és az Univerzum üzeneteit, melyeket eddig nem hallottunk, vagy nem akartunk meghallani.

Felkészítő időszakban vagyunk. Bár a természet ébredni látszik, az energiák még a mélybe hívnak. 

Eljött az ideje az őszinteségnek. És itt elsősorban most az önmagaddal való őszinteségről van szó. Régóta érzed az igazságot, eljött a pillanat, hogy szembenézz legmélyebb és legigazabb érzéseiddel.


Meditálj, csendesedj el, használd a következő heteket arra, hogy tudatos légy, és összhangba hozd lelked belső igazságát a szavaiddal és tetteiddel. Hallgasd és figyeld az érzéseid, az álmaid, mert fontos üzeneteket küldenek neked az égiek a következő időszakban!

Az igazság lelked öntudatra ébredését, és saját erőd felélesztését szolgálja. Itt az idő, hogy visszatérj önmagadhoz és hű maradj ahhoz, aki valójában vagy, az életed minden területén.

Légy most türelmes magadhoz, és adj időt lelkednek az ébredéshez.

Most ne kapkodj, ne türelmetlenkedj, ne akarj elébe menni a történéseknek, eseményeknek. Ez most még nem a történés, az aktív cselekvés ideje...Ne hozz hirtelen, indulatból döntéseket.


Mélyülj el lelked óceánjában, hogy igazgyönggyel térhess onnan vissza, gondold végi az utat,ami mögötted áll, vond le a tanulságokat, és szentelj időt arra, hogy mindent tisztán, világosan láss. Csodálatos időszak ez arra, hogy tisztán lássuk az utunkat, mielőtt végleg igent mondanánk valamire...és elengedjük azt, amire többé nem tudunk igennel felelni.

Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál -RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI elvezetnek Téged Önmagadhoz, Lélekhangodhoz, az Igazsághoz - És összekapcsolódva az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed, írd újra a sorsod: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Az Újhold napjának Angyal üzenete - Kövesd a szenvedélyed!

Luca-napi hagyományok

3 reggeli megerősítés – Vonzd be a bőséget és végtelen lehetőségeket!

Ha a jegyek alapján magadra ismersz: Biztos lehetsz benne : Szupernő vagy!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk