
Van egy elfeledett angyali hierarchia: az Ember Angyalok rendje. Azoknak a földre szállt angyaloknak a csoportja, akik vállalták azt a különleges feladatot, hogy végig mennek az emberi lét beavató próbáján.
A dualista világ eltorzítja az angyali részünket, de az angyali világgal való kapcsolódás és az általuk adott ajándékok és gyógyító erők emlékeztetnek minket erre.
Az Arkangyalokra tekinthetünk úgy, mint bennünk lévő archetipikus erőkre. Olyan elfeledett, vagy nem jól működtetett részeinkre, amiknek életrehívásával megszülethetnek az Új Világ építői. Ezek megismerésével az emberi létünk új dimenzióba emelkedhet, ahol nemcsak egymással, hanem a természettel és élőlényeivel is egységben élhetünk, együttműködésre, megértésre, tiszta kommunikációra törekedve. Felemelve, támogatva egymást, olyan közös jóért munkálkodva, ami a világba a mennyek békéjét hozhatja el.
Az Ember Angyallá válás első lépcsője Michael Arkangyal emlékeztetője, aki az igaz isteni utunk, saját különlegsességünk, lélekesszenciánk felvállalására bátorít. Hűségre tanít önmagunkhoz, ahhoz az úthoz, melyben valódi örömünk találjuk meg. Hisz így inspirálhatunk másokat is ugyanerre, és ajándékozhatjuk meg őket azzal, hogy elismerést és támogatást adunk nekik saját erejük és örömük megéléséhez.
Arra hívlak most, hogy gondold végig, ha bármi lehetnél, bármit választhatnál - mi lenne az a hivatás, amit szívbéli örömmel és szenvedéllyel tudnál végezni. Melyik út lenne az, amit olyan őszinte lelkesedéssel végeznél, hogy nem munkaként, feladatként tekintenél rá? - Ez a TE igaz ösvényed...
Merd ezt választani, Michael Arkangyal vezet és védelmez Téged, hogy megéld a saját életfeladatodat! - Szeretettel: Sándor Judit - Jóportál
Kerülj közelebb az Arkangyalok erejéhez és ajándékaihoz a Jóportál Angyalkártyákkal: Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag - Legyen saját Jóportál Angyalkártyád: http://joportal.hu/kartya-rendeles
Mai névnap