A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel. - Darrell Royal
Akik most képesek arra, hogy belépjenek az Égiek által előkészített ajtókon és éljenek a sorsukban megírt lehetőségekkel, és nem restek ezért tenni, keményen, elkötelezetten dolgozni, azoknak szerencsés és sikeres időszakuk lesz.
Akik meghallották szívük igaz vágyait, és képesek emellett elköteleződni és kitartó munkával tenni, dolgozni az álmaikért, azok most elnyerik méltó jutalmukat.
Most minden befektetett energia, minden tett, előremozdíthatja életünket a pozitív irányba. Az utunkba kerülő akadályok nem eltéríteni akarnak minket, hanem hitünk próbáit jelentik. Minél kitartóbbak vagyunk, annál nagyobb eredményre és sikerre számíthatunk.
Lassú víz partot mos- tartja a mondás, és erre érdemes idén többször emlékeznünk.
Az egyensúly, a béke, türelem megtalálása és az erre való törekvés fontos tényezői a következő hónapoknak Ne kapkodjunk, ne akarjunk siettetni semmit, várjuk ki békésen, türelemmel a dolgok alakulását, és törekedjünk családunk, szeretteink és a szereteten alapuló kapcsolataink védelmére. Miközben álmaink megteremtésén dolgozunk, figyeljünk arra, hogy feltöltődjünk, hiszen kitartásunknak ez az alapja.
Lassan minden javulni kezd…Legyen hitünk, türelmünk, tenni és kivárni.
Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál - lépj rá a gyógyulásod útjára: RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI elvezetnek Téged Önmagadhoz, Lélekhangodhoz, az Igazsághoz - És összekapcsolódva az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed, írd újra a sorsod: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
Mai névnap