A hét a nagy történések hete lehet, lehetőségeket kapunk a cselekvésre, hogy tetteinkkel dolgozzunk álmainkért és céljainkért. Minden, amit eddig teremtettünk képzeletünkkel, amit az energiák szintjén magunkhoz öleltünk, az most végre lekerülhet földi valóságunkban is.
A héten érdemes tehát nem halogatni, kifogásokat keresni, hanem fizikai dolgokat, lépéseket tenni a megvalósítás felé. Az égiek most kinyitják előttünk a lehetőségek ajtaját, miénk a döntés: belépünk rajta, teszünk, cselekszünk vagy várunk, álmodozunk, tervezgetünk tovább.
Ha eredményeket akarsz elérni, akkor a héten mindenképp kommunikálj a szívedből, mondd ki az igazságodat, de szavaidat formáld a kedvesség, szeretet rezgéseiben, hogy építő és ne romboló erővel alakítsák emberi kapcsolataidat.
Ami most még fontos lehet: a tiszta jelenlét, a most-ba érkezés. Így tudnak a hozzád tartozó égi energiák megszületni fizikai világodba. Sportolj most sokat, sétálj nagyokat a természetben, kapcsolódj a természet mindent átfogó erejével. Érkezz meg magadhoz, középpontodhoz, és találj most egyensúlyra Ég és Föld között. A múlt már mögötted, jövőd most építed, csak a jelened van – mely meghatározza múltad s jövőd egyaránt. Ennek a tudatában élj, és tegyél meg most mindent önmagadért, álmodért!
Bármi történik is ne ítélkezz, ne címkézz, egyszerűen csak éld meg, mint földi tapasztalást. Tanulj belőle, engedd el, vagy öleld magadhoz – lelked rezgése szerint. De ne menj bele, ne ítélkezz felette, ne küzdj vele, csak engedd meg a létét, és ne engedd most semminek, hogy eltérítsen saját békédtől, céljaidtól, és a cselekvéstől. Koncentrálj ügyedre!
Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál -2025-ben lépj rá a gyógyulásod útjára: RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI elvezetnek Téged Önmagadhoz, Lélekhangodhoz, az Igazsághoz - És összekapcsolódva az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed, írd újra a sorsod: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
Mai névnap