
Amikor belépünk egy új naptári évbe, az mindig egy új rezgést, új energetikai minőséget hoz magával. Ezt az energiát kiolvashatjuk a csillagos égboltról, a számok tükréből, és meghallhatjuk angyali sugallatokból a médiumi csatornáinkat használva - az Univerzum könyvtárában olvasva.
Az információk mögött azonban kérlek figyeljetek arra: mindegyik lehetőséget, ígéretet ad és hordoz, mindig csakis rajtad áll hogyan és milyen módon nyílsz meg és tudod befogadni az év energetikai áramlását.
Amikor a 2025-ös naptári évre hangolódtam nagyon nehezen érkeztek meg az információk, mert olyan erős lesz az év elején a 2024-es év lenyomatának rezgése (azok a folyamatok, feldatok, melyek 2024 szeptemberében kezdődtek el), és inkább az érkezett meg hozzám, hogy 2025-ben a korábbi években (különösen a 2023-ban és 2024-ben) elkezdett folyamatok, gyógyulási utak fognak beérni. Tehát az ezekben az években megszerzett önismereti és tapasztalati utakra tudunk majd építkezni, ezek fognak energetikailag körbeérni, lezárulni. A 2024-es évhez hasonlóan még mindig nagyon sok lesz a tesztidőszak, az univerzális vizsga, és a lehetőség, hogy ugrásszerűen tanuljunk, fejlődjünk - pótoljuk azokat a lemaradásokat az önmunka során, ami szükséges ahhoz, hogy a test-lélek-szellem hármasa egyensúlybe kerüljön.
A 2025-ös év legerősebb hívószavai: Elengedés, Lezárás, Újjászületés, Beavatás, Robbanás, Átalakulás, Új Kezdet, Nőiesség, Lélekvezérlés, Hazatalálás, Megérkezés, Otthon, Biztonság, Cselekvés, Változás, Tudatosság, Ébredés, Döntés, Választás, Megengedés, Elfogadás.
Az évet körülölelő energialenyomatokból azt olvasom ki, hogy ez egy nagyon-nagyon színes, változatos, sűrű éve lesz, és minden embernek az ő rezgésszintjének megfelelő maximumot nyújtja majd: felkínálva a lehetőségeket a valódi újjászületésre és változásra. Annyi energiakapu, gyógyító portál és égi segítség lesz jelen ebben az évben, mintha 3-5 évet kapnánk összegyúrva. Éppen ezért szükségünk lesz az éberségünkre, hitünkre, figyelmünkre, mert nagyon sok döntéshelyzet (energetikai útelágazás) lesz ebben az évben, mintegy leckeként - mind azt szolgálva, hogy végre találjunk vissza a saját igaz ösvényünkre.
Éppen ezért most érdemes még a 2024-es lezáratlan ügyeinket rendezni, önmagunkon belül leltározni és rápihenni az előttünk álló időszakra. Ha úgy érezted, hogy 2024 gyorsan eltelt, akkor 2025 olyan lesz, mint egy lavina - ez a lavina mindent, ami nem a miénk elsöpör, és nyitja, csinálja a helyet az újnak.
Minden azért történik, hogy váltsunk át lélekvezérlésre és abba az útba tegyünk energiát, amit a szívünk szenvedélyével, örömmel, lélekmisszióként tudunk elvégezni.
2025-ben is nagyon-nagyon fontos lesz az egyensúly, az önszeretet, az öngondoskodás! Ha elfolyatod az energiád, szétszórod a figyelmed, akkor elveszed az erőd, a lehetőséged attól a hatalmas, ugrásszerű pozitív változástól, amit 2025 kínál neked.
Legfontosabb kérdések, amiket önmagadnak tegyél fel:
-Kinek az életét éled?
-Mit tennél szíved szerint, ha önmagadért vállalnál először felelősséget?
-Milyen múltbéli mintát ismételsz? Mit akar ez neked tanítani?
-Kitől vagy mitől függ még mindig az önértékelésed?
-Ha holnap el kellene hagynod ezt a földi életet, mit bánnnál a legjobban, hogy nem tettél meg, hogy elhitted: van még időd... Mi vagy ki tart vissza attól, hogy megtedd?
Az Univerzum, a Karma Urai, a Küszöbőrök mind meg akarnak neked tanítani most valamit...a megértés ereje itt van a térben, mert ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy továbblépj. Hogy 2025-ben valóban fejlődj. Ideje letenni egy téves mintát, hitrendszert...ideje meghaladni a régi minőségeket és újakat tanulni: kommunikációról, szeretetről, kötődésről, kapcsolatokról, önmagadhoz fűződő viszonyról.
2025 lehetőséget kínál neked a tanulásra, fejlődésre, gyógyulásra - és egy csodás új kezdetre, melyhez el kell engedned a régit... Élj bölcsen ezzel a lehetőséggel, legyen áldás az önismereti utadon -melyre rálépsz, vagy amelyen továbbhaladsz.
Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál -2025-ben lépj rá a gyógyulásod útjára: RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI elvezetnek Téged Önmagadhoz, Lélekhangodhoz, az Igazsághoz - És összekapcsolódva az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed, írd újra a sorsod: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
Mai névnap