
Közeledünk a téli napforduló pillanatához, az időponthoz, ahol a születés történik. Mégpedig a Lélek újjászületésének pillanata, ahol legyőzve a benne élő sötétséget, saját Fényéhez érhet.
A tél hívogató csendje most befelé vezet minket, külső mozdulatlanságunk nyitja ki belső világunk kapuit, ahol mérhetetlen távlatokba utazhatunk egyre mélyebbre és mélyebbre érve a lelkünk mélységeibe - a bevató tér és idő önismereti utazásra hív.
Talán semmi nem mutatja jobban ennek a mély lelki útnak a kollektívban történő hiányát, mint az anyagi létben megélt fejlődés káprázata. Lelki utazás helyett sokan külső egzotikus útra indulnak, nepfényes helyekre - a látszat illúziójában ragadva, üres boldogságot hazudva - még önmaguknak is.
A természettel való összhang s a természet ritmusának a figyelése tanító jelleggel bírhat számunkra, ezekben az időkben lehet összegezni, megértést nyerni, saját értékeink tükrében elengedéseket eszközölni, megbocsátani - tisztulni, s új jövőt álmodni.
Megújulásunk ideje ez, ahol a régi év tanításait, kegyelmét, ajándékait fogadhatjuk be szívünkbe. A Forrás ragyogó fényére lelhetünk rá saját magunkban, s itt töltekezhetve fel készülhetünk az előttünk álló újra.
Engedd, hogy befelé vigyenek most az utak: egy mély beszélgetés, egy könyv, egy elvonulás, önmagaddal kapcsolódás. Ebben az ősi kapuban mind bepillantást kaphatunk lelkünk öröklétébe, s abba, hogy a világ jóval többről szól, mint amit el akarnak hitetni velünk.
Mágusok gyermeke vagy, vigyázz ezekben az időkben hogyan beszélsz, gondolkodsz s érzel önmagadról, világodról, s többi embertársadról is.
Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál
Rafaela Arkangyal és a kártyái támogatnak téged belső lélekutad során, hogy ragyogó lélek legyél, aki ismeri az isteni sorsát és meg is meri élni azt. Önmagad gyógyítójává tesz üzeneteivel, melyek lelked mélyére nyúlnak – ébresztenek, Önvalóddal, fényeddel összekapcsolnak. Megrendelés: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
Mai névnap