Belső útra hívnak a mostani energiák...megérkezésre saját igazságunkhoz. Erőnk, sorsunk uralása ugyanis ebben áll. Sok minden fog mérlegre kerülni a következő időben. Mi leszünk, akik megmérettetünk lelkünk belső és igaz hangja szerint. Ne egy felsőbb rendet, igazságot vagy jóváhagyást keress most. Hiszen az isteni rend kódjai a lelkünk suttogásából jutnak csak el hozzánk, törnek a felszínre és arra hívnak hogy kövessük, vagy utasítsuk el őket - bárhogyan is döntsünk, ennek következménye: a felelősség mindig a miénk lesz.
Mi emberek gyakran esünk bele annak csapdájába, hogy megmentőt várva szeretnénk, ha valaki megmondaná mi lenne a legjobb nekünk. Ez az áldozati létünk alapja. Mondja meg más, majd lesz kire mutogatni, ha nem úgy sülnek el a dolgok. Ősi erő kell ahhoz, hogy vállaljuk azt, amit érünk a szívünk-lelkünk legmélyén. Hogy bűntudat nélkül tudjuk követni a szívünkbe íródott Teremtő álmokat.
S áldozati létünk alapja az is, hogy míg nem merünk az örömünk mellett dönteni, lesz miről panaszkdoni, s ezzel hozzájuthatunk ahhoz a figyelemhez, energiához, melyről úgy gondoljuk nekünk nem jár...melyekre nem vagyunk méltók...
Ezek nehéz játszmák. S talán nehéz szembesülni azzal a szereppel, melyekkel életben tartjuk őket.
Saját erőnkhöz megérkezni hosszú és kemény út. Saját erőnket vállalni nem azt jelenti, hogy mindig tudjuk mi a helyes, a nagyobb jó, hanem, hogy hiszünk abban, amit érzünk, megbízunk az útban melynek vállaljuk minden egyes állomását, a kitérőkkel és hibákkal együtt. Jelenti azt is, hogy nem keresünk a külvilágból folyamatos önigazolást. Nem a másikat vagy a munkahelyünket, vagy a kormányunkat, vagy bármilyen más külső tényezőt szidunk éveken keresztül, hogy eltussoljuk azt a gyengeséget: nem merjük megcselekdeni azt, ami valóban JÓ nekünk. Hogy nem merünk változtatni...
Saját erőnkbe állni a megérkezés ahhoz az igazsághoz, hogy van hatalmam választani, dönteni a sorsomról. Hogy elengedem a világ felosztását jóra és rosszra... hogy nem kell önigazolás a döntések mögé, csak a tiszta érzés, mely a szívünkben születik és angyali hangon suttogja a szeretet virágaival kirakott utat.
Megmérettetünk most. Merjük-e vállalni az áramlást... az elengedését azoknak a dolgoknak, ahol elfogytunk, ahol nincs egyensúly. Merünk-e most magunknak is adni, befogadni...Merjük-e látni az életünket úgy ahogyan valóban van...nem kiszínezve, nem elhazudva...vállalni, ami hiányzik, és tenni, beszélni, cselekedni és MEGÉRTENI végre Ömagunkat...?
Áldott időszakot:Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál,
Az új Angyalkártyáim az Istennő erejével, Rafaela Arkangyal vezetésével készültek - melyben ott a rejtett tudás, mely azok számára bontja ki magát, akik szívükben őrzik az Istennő templomát: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
Mai névnap