Hálával köszönöm a kihívásokat, a problémák köntösébe bújtatott leckéket, melyek megerősítették a lelkemet...
Hálával köszönöm azokat az embereket, akiknek köszönhetően felismertem saját erőmet, és megértettem: van hatalmam az életem felett. Jogomban áll a szeretetet választani és a mérgező helyzetekre erős határt húzni, nemet mondani!
Hálás vagyok, amiért megmutattad, nemcsak akkor lehetek boldog, ha az élet az én elképzeléseim szerint alakul. Hiszen ezernyi más csoda várt ott rám, ahol először nem is gondoltam volna.
Köszönöm, hogy megtanítottál megnyitni lelkem a szépre, és arra, hogy a hiány fájdalma helyett, hogyan válasszam az örömet, melyet azok a dolgok okoznak, mik az életembe jelen vannak.
Erősebb lettem, és elszántabb. Most már hiszek abban, nekem is sok jó jár, és tudom: mindenre csak a szeretet lehet a válasz.
Ígérem neked, hogy 2024-ben is gondolok rád. Eszembe jutsz majd, és úgy emlékszem rád, mint tanítómra, aki arra tanított, hogy arra menjek, ahol szeretnek, és ahol én is képes vagyok arra, hogy másokat őszintén szeressek, az életemet szívvel éljem. Mert a végén úgyis csak az számít: mennyi szeretettel teli, szívből jövő őszinte pillanatom volt önmagammal és a körülöttem élő lelkekkel.
Hálával és köszönettel gondolok rád! - Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál
2024-ben lépj rá a gyógyulásod útjára: RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI elvezetnek Téged Önmagadhoz, Lélekhangodhoz, az Igazsághoz - És összekapcsolódva az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed, írd újra a sorsod: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai
Mai névnap