Napi pozitív

Az elme számol, a lélek sóvárog, a szív pedig tudja, amit tud.
Stephen King

2023.12.22. – Téli napforduló – Az Új Világ Fénykapuja

December 22-e az év egyik legkülönlegesebb, és legerőteljesebb energetikai napja.

Olyan naphoz érkeztünk, mely az Új világ energiáit hozza el számunkra. Új korszak küszöbén állunk, és ennek a napnak az erőteljes energiái segíthetnek abban, hogy az Új Föld frekvenciáihoz csatlakozva, dolgozzunk a Föld és saját rezgésünk emelésén.

Többféle álláspont létezik a Vízöntő korszakával kapcsolatban. Vannak, akik úgy vélik, már elkezdődött, vannak, akik úgy gondolják most lépünk bele, és vannak, akik szerint még messze vagyunk ettől.

Egyet biztosan elmondhatunk: a Vízöntő korának számos témája ki fog bontakozni a következő években. Nagyszerű lehetőségeket fogunk kapni arra, hogy fejlődjünk, változtassunk és az Új Világ megteremtésén, megtapasztalásán dolgozzunk.

Visszatekintve az elmúlt évszázadra, az emberiséget az anyagi dolgok felhalmozása, a Föld kizsákmányolása, a tárgyak birtoklása uralta.  Itt az ideje, hogy közösen mozduljunk el egy másik irányba, hogy egyensúlyt teremtsünk Ég és Föld között. Hogy a lelki, szellemi út, a szív hangja vezéreljen minket. Hogy életünket a Teremtő akaratával összhangba hozva a Legfőbb Jó szolgálatába állítsuk. A legfőbb jó az Univerzum valamennyi létezőjének jólétét szolgálja. Létezik egy másik út, létezik egy magasabb rendű valóság, ahol összhangban létezhetünk a Bennünk Élő Forrás Erejével, amiben Földanya és a Föld összes létezőjének tisztelete benne foglaltatik. Hisz mind Egyek, mind Testvérek vagyunk. Ennek emlékezete és gyakorlatba ültetés a Krisztusi út maga.

A szeretet, összefogás, könyörület, kedvesség, EGYSÉG ideje jött el...

Hogyan dolgozz ezen a napon a Fényért?

Ez a nap alkalmas arra, hogy gyertyát gyújtva, befelé fordulva keressük meg saját fényünket. Azt a fényt, mely beragyog, meggyógyít, és végleg eloszlatja az életünkbe lévő negativitást, a sötétséget.


Bárki legyél, bárhol tarts, és bármerre haladj, a legfontosabb, hogy őszintén szembe nézz önmagaddal, és a lelkedben lévő dolgokkal. Amint szembenézel a múlt lelkedben lakozó árnyaival, esélyt adsz arra, hogy meggyógyuljanak életed azon részei, melyek most sötétségben vannak.

Engedd el terheid, és lásd meg magadban az erőt, a fényt. A fényt, mely új irányt mutat, és elindít a változás útján.

Lelked fényét követve olyan áldás száll rád, mely nemcsak védelmez, de azon az úton tart, ahol a legnagyobb csodák várnak rád!

Használd ki ennek a napnak a csodálatos energiáit, és lépj kapcsolatba a lelkeddel, hallgasd meg lelked szavait, és cselekedj ennek megfelelően. Olyan kérdésekre kaphatsz most választ, és olyan problémákra érkezhet most megoldás, melyek már régóta megakadályozzák, hogy életedben előre lépj, és pozitív irányba mozdítsd el sorsod hajóját.


Figyelj befelé, és halld meg a válaszokat!

Ebben segíthet Neked az Arkangyalok Beavató Ösvénye online workshop,mely összekapcsol lelked fényével, és a szeretet és fény rezgésébe emeli lelked Arkangyali segítséggel.

Születik a Fény, az EGY, mely lelketekben békét teremt. Az emlékezést hozza neked, hogy lelked fényét, eredetét soha ne feledd.

Szívünkben mind Egyek vagyunk, erre emlékeztet minket Krisztusunk.


Legyen áldott az Ünnep, legyen Fénnyel, szeretettel teli minden perced!

Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál

Engedd az Arkangyaloknak, hogy végigvezessenek Beavató Ösvényükön, melynek végén Lelked Fényére találsz.

Kapcsolódj össze az Arkangyalok Fényének Erejével, hogy befogadd életedbe az Arkangyalok segítségét és elfogadd égi ajándékaikat, melyeket számodra hoztak: https://joportal.hu/online-workshop


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


A szombati nap Angyal üzenete – Valóra váló álmok!

Válassz egy Angyalt és tudd meg milyen csoda vár rád a héten!

A pénteki nap Angyal üzenete - Ideje továbblépni

Köszönöm, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk