Ne engedd, hogy mások úgy emeljék fel önmagukat, hogy téged értékelnek le!

Ha a belsőd teremti a külső valóságod, akkor van-e fontosabb annál, minthogy őrizd azt a fényt és békét amiért megdolgoztál, amiért nap,mint nap teszel...?

Sokáig elhittem másoknak...velem van a baj.

Sokáig engedtem magamhoz közel olyan embereket, akik saját boldogtalanságuk, keserűségük és félelmeik börtönében ragadva nem voltak képesek másra csak ítélkezni.

Választottam őket, mert meg akartam nekik mutatni mit jelent a szeretet, mit jelent elfogadással lenni mások útja iránt. S közben el akartam fogadtatni magam, mert számított az elismerésük, a szeretetük.

Volt, hogy évekig maradtam, és elnéztem, hogy bántottak, kritizáltak olyan dolgokért, amiért egyik ember sem bírálhatná a másikat.

Engedtem, hogy mások úgy emeljék fel önmagukat, hogy engem értékelnek le.

Volt, hogy el is hittem, az a jó, ahogyan ők élnek – megtagadtam belső hangom és belső iránytűmet. Engedtem, hogy játszmába vonjanak.

Hallgattam, amikor megmondták, hogyan kellene élnem, viselkednem…a legapróbb dolgokban kritizáltak, hogy aláássák az önmagamba vetett hitem - mert másban nem tudtak.

Aztán egyszer csak elkezdtem befelé nézni és gyógyulni. A kétségeim mögé nézni, az önelfogadás és önszeretet útjára lépni.

Megértettem, nem taníthatok másokat, hogyan szeressenek, ha önmagamat nem szeretem és fogadom el.

Figyeltem a természetet, a fákat, a növényeket. Hiszen ők az isteni rendre tanítanak minket. S lassan megértettem, ha egy fa épp ott nő, ahol neki a legjobb, ahol neki a legideálisabb a fény, a víz, az éghajlat… akkor nekünk is isteni jogunk önmagunk igazságát élni. A tölgy nem megy a sivatagba küszködni, hogy túléljen, nem megy oda és nem hallgatja a homokszemek félrevezető sustorgását: „neked itt kellene élned, itt jó, hát nem látod, hogy mi jól vagyunk…hogyan élhetsz a mezőkön, annyi fű között, annyi csapadékkal, nem látod hogyan veri vissza a fény önmagát a sivatagban, hogy itt mindig süt a nap?”

A tölgy elkerüli a sivatagot. Eszébe sem jut ott létezni. Tudja hol az isteni rend szerinti helye.

Ma már nem akarom, hogy meglássanak azok, akiknek zárva van a szíve. Nem maradok. Nem magyarázkodok.

Nem tartok fenn olyan kapcsolatokat, ahol nem egymás kölcsönös szeretete és felemelése a cél. Ahol folyamatosan lehúznak, panaszkodnak, ahol képtelenek adni, ahol képtelenek elfogadni, ahol képtelenek megérteni: a szeretet nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanúgy él, ahogyan mi… hanem, hogy elfogadunk másokat, tiszteljük az általuk választott utat. S ebbe belefér az is, hogy határt húzzunk, önmagunk felé forduljunk. De nem azért, mert ítélkezünk – hanem mert önmagunk értékeihez leszünk hűek, önmagunk energiáit vigyázzuk.

Az isteni út: hűnek lenni magunkhoz. Az önszeretet útja: követni a lélek hangját.

Az egó útja, az önimádat útja: a mi életünket, elveinket kényszeríteni másokra, kierőszakolva, hogy ugyanott tartsanak, ahol mi – kérés nélkül beleavatkozva természetes isteni lélekfejlődési útjukba.

Ma már megtanultam, hogyan ne vegyek részt a játszmákban. Hogy többet ér a békém, mint hogy igazam legyen, magyarázkodjak, vagy elmagyarázzam az embereknek miért engedem el őket és miért elnyomás és erőszak, amit tesznek, még akkor is, ha ők azt hiszik angyali segítők – akik csak jót akarnak azzal, ha beleszólnak más életébe. A határsértésnek ezer és ezer kifinomult módja van, és fontosabb lett, hogy önmagam tápláljam, minthogy ezredszer is elmagyarázzam, amit tesznek, az számomra nem jó és kellemetlen.

Ma már megengedem, hogy olyan emberek legyenek a környezetemben, akik elfogadással vannak a saját útjuk felé. Így másokat is elfogadnak.

SOHA NE ENGEDD SENKINEK, HOGY ÚGY AKARJA ÖNMAGÁT FELEMELNI, HOGY TÉGED ÉRTÉKEL LE! ~ Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál, Az Arkangyalok Gyógyító Ereje kártya, mely összekapcsol lelked fényével, és a szeretet és fény rezgésébe emeli lelked Arkangyali segítséggel, hogy meghalld a lelked hangját: http://joportal.hu/kartya-rendeles