Napi pozitív

Mindegy, hogy csapatban vagy egyénileg vagy nyertes, de ahhoz, hogy győzedelmeskedj, a maximumot kell hoznod.
Bud Spencer

Szeptember különleges energetikai sorsfordító napjai – Végső gyógyulása, egyensúly

Elérkeztünk a szeptemberhez, olyan gyorsan, mintha egyre inkább tűnnének el az idő korlátai, mintha csak egy szempillantás lett volna ez a nyár...

Az év kilencedik hónapjában járunk a Gergely-naptár szerint, a hónap neve maga viszont a septem latin nevű szóból ered, melynek jelentése hét, hiszen a régi római naptár március havával kezdődött.

A hónap Szent Mihály Arkangyal hatása alá esik, és a magyarság ősi hitvilága szerint Földanya hónapjának tartja.

Bár a naptári Ősz ezzel a hónappal kezdődik, valójában átmenet nyár és ősz között, a felkészülés, számvetés, betakarítás, aratás ideje is, az Őszelő ideje.

Nézzük meg milyen különleges napok, hatások támogatnak minket lelkünk fejlődésének útján ebben a hónapban:

Szeptember 8. - Kisboldogasszony napja


Ennek a napnak régen volt egy hagyománya, egy szent rítusa: ez emberek összegyűlve imákat suttogva várták a felkelő napot, és akinek lelke elég tiszta volt, az megpillanthatta a Napban a bölcsőben fekvő pici Máriát. A Napfelkelte jelezte: megszületett a Napot szülő Asszony.

Szeptember 9. – 99-es numerológiai kód rezgéseinek aktiválása

Égi kreatív csatornák nyílása, melyek összekapcsolnak lelkünk hangjával. Olyan ötletek, feladatok, sugallatok érkeznek hozzánk, melyek a Forrásból, Teremtőtől szólnak hozzánk, és elősegítik a teljesség, egység megvalósulását életünkbe. Tavaly ezen a napon nyílt meg az Ősi Őrzők kapuja – a Sárkányok beavató időszaka lesz ez idén is, de erről bővebben ezen a napon írok majd.

Szeptember 10. –  Telihold a Halakban


Mély hátráltató érzelmek, és energetikai blokkok kioldása. Hazatalálás végső Egységünkhöz. Olyan dolgokkal szembesülhetünk, melyek felismerésével új irányt vehet az életünk. Érzelmi instabilitás, fontos a tudatosság, egyensúly megtalálása ezekben a napokban! Ne kérdőjelezd meg most az érzéseid, bármilyen halkan is jeleznek, vagy szólnak hozzád – kövesd őket! Meditálj, figyelj befelé ezen a napon, engedd a Benned élő Mester ébredését.

Szeptember 11. – 911 kapu nyílása

911 a Fénymunkások harsonájának hívó száma, érdemes ezen a napon fényt, szeretetet, kedvességet tölteni a Világ szívterébe. Gondolkodjunk el, hogyan tudjuk szolgálni a világ békéjének megvalósulását.

Szeptember 22. - Őszi napéjegyenlőség


A csillagászati Ősz kezdete. A napfordulók mindig mágikus erővel bírnak, és különleges energiákat hordoznak magukban.

Érdemes ilyenkor a természetben Földanyát ünnepelni, Tündérekkel, Elfekkel kapcsolódni, és számba venni mennyi mindent tettünk, mikért és kikért lehetünk hálásak…

Szeptember 25. – Újhold a Mérlegben

2022 legfőbb üzenete: az Egyensúly megtalálása. Tanuljunk meg elfogadni és adni egyaránt. Tanuljuk meg saját utunk tisztelni, ahogyan a másokét is. Keressük meg a középutat, és először a bennünk élő Teremtőt szolgáljuk...aztán csak a másokban élőt. Tisztító, újatteremtő, egyensúlyt kereső Újhold a szeptemberi.


Szeptember 29. - Szent Mihály Arkangyal napja

Védelmező Arkangyalunk napja, érdemes ezen a napon hozzá fordulni védelemért, tisztulásért. Ő az, aki segít kapcsolódni Önmagunkkal, a bennünk élő Fénnyel, elvezet lélektervünkhöz és elhozza számunkra a bátorság erejét!

Összességében szeptember csodálatos gyógyító energiákat hordoz magában, hogy saját fényünkhöz érjünk, és felélesszük a Forrással való kapcsolatunkat, mely a bőség áramlásának alapja és feltétele.

Ha most időt szánsz önmagadra, életed, terveid felülvizsgálatára, értékelésére, és hajlandó vagy némi időt önmagaddal, befelé figyelve, csendben eltölteni, akkor minden segítséget megkapsz, hogy készen állj a következő ébredési hullám beavató energiáira, melyek októberben érkeznek a bolygónkra.


Teremtsd meg saját Szent Idődet ebben a hónapban!

Az Istennő Ereje már a térben rezeg, és segít, hogy lelked legmélyebb sérülései gyógyuljanak… Ha teszel, dolgozol Önmagadért!

Arkangyali segítőid ebben a hónapban: Mihály Arkangyal, Sandalphon Arkangyal, Rafael és Rafaela Arkangyal, és Raziel Arakangyal lesznek.

Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál


Az Arkangyalok segítenek, hogy összekapcsolódj lelked Fényévek: Legyen saját Jóportál Angyalkártyád: http://joportal.hu/kartya-rendeles

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


2018.12.22. – Új energiakaput nyit az év utolsó Teliholdja!

A hét energiája – Az álmok teremtőkapuja nyílik!

A szombati nap Angyal üzenete – Mihály Arkangyal Veled van!

Numerológiai előrejelzés áprilisra - Sosem látott idők

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk