Paulo Coelho: A mágikus pillanat

Kell kockáztatni. Csak akkor értjük meg igazán az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megnyilvánulhasson.

Isten - a nappal együtt - mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz minket. Mindennap megpróbálunk úgy tenni, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap és a holnap. De aki odafigyel, az észreveszi a mágikus pillanatot. Talán ott lapul, abban a percben, amikor reggel bedugjuk a kulcsot a zárba, talán a vacsora utáni csendben, és még ezeregy dologban rejtőzhet, amelyek egyformának tűnnek. Ez a pillanat létezik - egy pillanat, amikor a csillagok minden ereje belénk száll, és csodákra leszünk képesek.

 

 

 

A boldogság néha áldás - de általában meg kell érte küzdeni. A mágikus pillanat segít, hogy változtassunk, hajt, hogy elinduljunk az álmaink után. Sokat fogunk szenvedni, lesznek nehéz pillanataink, sok csalódásban lesz részünk - de mindez átmeneti, elkerülhetetlen, és a végén büszkék leszünk a küzdelmekben szerzett sebeinkre. Később pedig emelt fővel és hittel teli szívvel tekintünk majd vissza erre az időszakra.

 

Szegény az, aki fél a kockázatoktól. Mert talán soha nem fog csalódni vagy kiábrándulni, és nem is fog annyit szenvedni, mint azok, akik követik az álmukat. De amikor majd visszatekint - hiszen mindig visszatekintünk -, meghallja, mit mond a szíve: "Mit csináltál a csodákkal, amelyeket Isten elszórt a mindennapjaidban? Mit csináltál a tálentumokkal, amelyeket a Mestered rád bízott? Mélyen elástad egy gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát, ez az örökséged: a bizonyosság, hogy elvesztegetted az életed."

 

 

Szegény az, aki ezeket a szavakat hallja. Mert ezután már hinni fog a csodákban, csakhogy az élet mágikus pillanatai addigra már elmúltak.

 

Meg kell hallgatnunk a gyermeket, akik voltunk egykor, és aki még mindig bennünk él. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. Elfojthatjuk a zokogását, de nem némíthatjuk el a hangját.

 

Ha nem születünk újjá, ha nem szemléljük újra a gyermekkor ártatlanságával és lelkesedésével az életet, többé nincs értelme élni.

 

Az öngyilkosságnak sokféle módja van. Azok, akik a testüket próbálják megölni, megsértik az isteni törvényt. Azok, akik a lelküket próbálják megölni, szintén megsértik az isteni törvényt, noha az ő bűnük kevésbé látványos az emberek számára.

 

Hallgassuk meg, mit mond a gyermek, akit a szívünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen, mert egyedül van, és soha nem hallgatják meg.

 

Engedjük, hogy egy kicsit átvegye életünk gyeplőjét. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi.

 

Éreztessük vele, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ehhez valami szokatlant kell tennünk, akkor is, ha ez a többi ember szemében hülyeség.

 

Ne feledjük, hogy az ember bölcsessége Isten előtt őrültség. Ha meghallgatjuk a lelkünkben rejtőző gyermeket, újra ragyogni fog a szemünk. Ha nem veszítjük el a kapcsolatot ezzel a gyermekkel, az élettel sem veszítjük el a kapcsolatot.

 

Éljük meg az év összes mágikus pillanatát!

Forrás: