Napi pozitív

Nem számít ki vagy, kedvesnek lenni, a legkönnyebb dolog, amit tehetsz.
Dwayne Johnson

Őrangyalaid üzenete – Hitedben rejlik most az erő!

A hited próbájának idejét éled. Számtalan vizsga elé állítanak ebben a hónapban, melyben a hited vizsgázik. A kétségeken, félelmeken, megosztottságon keresztül próbálnak most elválasztani belső békéd erejétől.

Soha nem volt annyira fontos, mint most, hogy emlékezz: Melletted vagyunk! A Fény emlékezetének rezgéseinek lenyomatát rögzíted lelkedben, és feladatot vállaltál a Fény terjesztésében.

Fényküldöttnek lenni azt jelenti: lelked békéjén keresztül a szeretet igazságát és isteni rend törvényét képviselve haladsz az utadon.


A nyugalom választásának ideje van most. Válaszd a szelíd, békés megoldásokat. Válaszd a pihenést, a túlterheltség helyett, ne most írd tele a naptárodat a teendőkkel. Most bíznod kell, kapcsolódnod lelked csendjének szent terében velünk, Égiekkel, hogy lelked minden része emlékezzen a Téged most is körülvevő láthatatlan világ erejére, Teremtőd szeretetére, mely puha pehelypaplanként ölel most körbe.

Döntés esetén ne bonyolítsd túl a dolgokat, válaszd az események tükrében felkínált utat.

Béke. Erre fókuszálj most.

Elbizonytalaníthatnak most az utad helyességében, az erődben, a fizikai tested határaiban. Elbizonytalaníthatnak a döntéseid helyességében, az emberi kapcsolataidban. S miközben megkérdőjelezel mindent magad körül, lelkedet kétségek emésztik fel és választják el a béke fényétől.


Rend van. Az utadon vagy. Minden, ami nem szolgál téged, magától tűnik most el.

Neked most csak egy dolgod van: fókuszálj befelé. Kapcsolódj velünk. És tápláld minden nap a lélek örömét egyszerű dolgokon keresztül: baráti beszélgetés, könyvek, finom ételek, természetjárás.

Szükségünk van most a békédre, a Fényedre.

Köszönünk Téged, köszönjük a Léted! Köszönjük a Fényed!


Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál

Engedd, hogy RAFAELA ARKANGYAL MISZTIKUS KÁRTYÁI elvezessenek Téged Önmagadhoz, Lélekhangodhoz, az Igazsághoz - És összekapcsolódva az Istennő gyógyító fényével, lépj rá női gyógyulásod útjára és tápláld a lelked, vedd vissza a Fényed, írd újra a sorsod: https://joportal.hu/rafaela-arkangyal-misztikus-kartyai

Nincs elérhető leírás.

Az Arkangyalok segítenek, hogy összekapcsolódj lelked Fényével: Legyen saját Jóportál Angyalkártyád: http://joportal.hu/kartya-rendeles


 

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Az Univerzum üzenete: Fogadd el a mai nap ajándékait!

Magyar mentősofőrön ámul az internet

Miért fáj a gyomrom?- A gyomor betegségeinek lelki háttere

A szerdai nap Angyal üzenete – Ragyogó kilátások várnak rád!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk