Napi pozitív

Bízz az angyalaidban, mert életben tartanak. De az életedet neked kell remekművé tenned: őszinteséggel, döntéssel, cselekvéssel.
Balogh Ottó

Arkangyalok üzenete a 2021-es évre – A Változás kapujában

A 2021-es évnek több segítő Arkangyala is van, akik Fényükkel és Erejükkel fogják kezeinket és vezetnek minket lelkünk útján.

Januárban és februárban Haniel Arkangyal száll le hozzánk, hogy intuíciókat és érzékenységünket növelve segítsen meghallani lelkünk hívó szavát, elhozva számunkra a spirituális ébredés ajándékát. Ezekben a hónapokban nem kell hirtelen ötletektől vezérelve cselekedni, a belső béke, az elmélkedés és meditáció ideje lesz ez a két hónap. Életfeladatunk egy következő fejezetéhez érkeztünk, mielőtt megtennénk a következő lépést, érdemes biztosan érezni szívünk iránytűjének isteni útmutatását.

Az emberek két csoportra bonthatók: vannak, akik pontosan tudják, hogy mi az irány, mi az a változás, melyet meghozva összhangba kerülhetnek az isteni élettervükkel, és vannak, akiknek most még van idejük felismerni a szívükből szóló lélek igaz hangját. Egy biztos: válaszokra csak csendben a szívedben lelhetsz, véletlenül se várjuk, hogy másvalaki mondja meg helyettünk mi az út, az irány, hiszen pont ez most a lecke, az Univerzum nagy tesztje...képes vagy emlékezni a benned íródott isteni tervre?

Érdemes Haniel Arkangyalt hívni, és kérni, hogy segítsen tisztán érezni, látni, hallani, tudni az isteni útmutatást.

Márciusban és áprilisban Jeremiel Arkangyal a pozitív fordulat és változás üzenetét hozza, van okunk reménykedni, hogy fellélegezhetünk és optimistán tekinthetünk az előttünk álló időszakra. Jeremiel az isteni irgalom ajándékát hozza el számunkra, azokon tud segíteni, akik a szív és szeretet teréből szeretnének változást elindítani életükben: hajlandóak a múlt hibáit, leckéit megérteni, hajlandóak változtatni és készek arra, hogy csodás változások elindítói legyenek. Jeremiel a váratlan események hírnöke is, melyek csodás módon mozdítanak el mindenkit abba az irányba, mely belesimul a Forrás nagy tervébe. A tavaszi hónapokban így számíts a véletlen események, személyek, megoldások megjelenésére életedbe.


Érdemes Jeremiel Arkangyalt hívni, ha meg szeretnénk érteni, miben kell változtatnunk, milyen leckét kell megértenünk, hogy a következő szintre tudjunk lépni spirituális fejlődésünk útján.

Májusban Mihály Arkangyal támogatása érkezik meg hozzánk, hogy erővel, önbizalommal töltsön el minket, és felkészítsen arra, hogy a szívbéli vágyainkat, a kigondolt változás irányát tettekre váltsuk, a fizikai világban is megvalósítsuk. Mihály Arkangyal segít, hogy a fizikai törvényeket is figyelembe véve, minden részletet gondosan mérlegelve tegyünk lépéseket a megvalósítás útján. Olyan lehetőségek adódhatnak ezekben a hónapokban, amikkel érdemes élni, lehet, hogy gyorsan kell cselekedni, de hívd Mihály Arkangyalt, hogy segítsen átgondolt lépéseket tenni, és ügyeidet sikerre vinni.

A nyári hónapokban is folytatódik a felhívás az élet nagy táncára: Gábriel Arkangyal a születés ajándékát hozza el neked, ami vonatkozhat arra, ahogyan terveidet látod megvalósulni, ahogyan beérnek tetteid, és munkád, a befektetett energiád gyümölcsei. Egy biztos, ez most a növekedés, gyarapodás és bőség ideje. Gábriel Arkangyal a családok növekedésének ígéretét is elhozza nekünk: házasságok, lánykérések, nagy egymásra találások, és égi gyermekek érkezésének éve lesz 2021.

Gábriel Arkangyal figyelmeztetése az Angyallelkű emberekhez, segítőkhöz érkezik csupán: figyeljetek, hogy a mérleg egyensúlyban álljon. Törődjetek saját lelki békétekkel, tanuljátok meg elfogadni a gondoskodást, és emlékezzetek arra, hogy önmagatok szeretete csodás dolog, szánjatok időt saját lelketek örömére is!


Az őszi hónapok Rafael Arkangyal ajándékát hozzák, a szív gyógyulásának idejét. Az Arkangyal a szívbéli örömök, és örömteli események eljövetelét jelzi, egy békés utat, melyben sok barát, szerető lélek áll körénk, és egymást támogatva, egymást felemelve járjuk a szív, a FÉNY, az EGY IGAZ ISTEN útját.

A téli hónapokban Ariel Arkangyal a hála energiáit hozza el nekünk, és azt mondja, ha követjük az isteni utat, akkor hálával tekinthetünk vissza az évünkre, hiszen bőség, szeretet és elégedettség vesz körül minket. A szeretet közösségének erejét jelzi, mely erősen és biztosan tart minket a világban.

2021-ben esélyt kapunk, hogy a feltétel nélküli szeretet lángjával gyógyítsuk be léleksebeinket és teljes ragyogásába öltöztessünk lelkünket. A Forrás Isten Anya minőségének felemelő sugara ér el hozzánk, mellyel Rafaela Arkangyal ajándékoz meg minket. Hogy szívünket újra meg tudjuk nyitni a feltétel nélküli szeretetre, könyörületre, békességre, kedvességre.

Aki nem a megúszásra játszik, aki hajlandó szíve szent szava szerint tenni, cselekedni, változtatni, arra nagyszerű év vár.


A változás kapujában állunk. Ide a belépő a Lélek Fényének tiszta ragyogása. Dolgozzunk ezért, tegyünk ezért. Égi segítők ezrei sorakoztak fel értünk. Támogatnak minket, lehetőséget teremtve egy Új Világ alapköveinek lerakására.

MIND ÉPÍTŐK VAGYUNK. Tegyük le együtt Új Világunk alapjait, a Fény, Szeretet megingathatatlan Fényköveiből.

Én csak egy Fénykövet hozhatok. Hozd te a másikat Fénytestvérem…és építsük meg Új Világunkat! EGYütt. Emlékezve… EGYmásra. És a szívünkbe írt Világra. Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál

Az Arkangyalok segítenek, hogy összekapcsolódj lelked Fényével! Legyen saját Jóportál Angyalkártyád: http://joportal.hu/kartya-rendeles


Nincs elérhető leírás.

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Aktuális energiák - Mérföldkőhöz érkeztünk!

Gyógyító jelek - gyógyító és betegítő ruhák

Horoszkópod elárulja, milyen a hatodik érzéked

A keddi nap Angyal üzenete – Béke

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk