
Tanítómnak volt egy kedvenc története, amely a szakmáját művészi tökélyre emelt gyémánttolvajról szól, aki csupán a legtökéletesebb drágakövek megszerzésére törekedett. A tolvaj a gyémántnegyedben csellengett, hogy kifigyelje, ki vásárolt gyémántot, akit aztán később kizsebelhet.
Egyik nap meglátta, hogy egy jól ismert gyémántkereskedő megvásárolja azt a gyémántot, amelyre egész életében várt. A legszebb, a legtisztább, a legtökéletesebb gyémánt volt. Nagyon izgatott lett, és követve a vonatra szálló gyémántkereskedőt, beült ugyanabba a fülkébe. Az egész háromnapos út alatt azzal próbálkozott, hogy kizsebelje a kereskedőt, és megszerezze a gyémántot. Amikor elértek az utazás végére, és nem találta a gyémántot, nagyon csalódott volt. Tökélyre emelte a tolvajlás művészetét, bevetette minden képességét, és mégsem volt képes ellopni ezt a ritka és becses drágakövet.
Amikor a gyémántkereskedő leszállt a vonatról, a zsebmetsző ismét a nyomába szegődött. Végül csak nem tudta megállni, odament hozzá, és megszólította: „Uram, én egy nagyon híres tolvaj vagyok. Láttam, amint ön megvesz egy gyönyörű gyémántot, így ön után jöttem a vonatra. Habár művészetem mindazon képességeit bevetettem, amelyeket sok éven át tökéletesítettem, a drágakövet nem tudtam megtalálni. Árulja el, kérem, hogyan tudta elrejteni előlem!”
A gyémántkereskedő válaszolt: „Nos, a gyémántnegyedben észrevettem, hogy figyel engem, és gyanítottam, hogy ön zsebtolvaj. Így elrejtettem a gyémántot oda, ahol ön várhatóan a legkisebb valószínűséggel keresi – a saját zsebébe!” Aztán belenyúlt a zsebtolvaj zsebébe, és kivette a gyémántot…
Mai névnap