Napi pozitív

Nem számít ki vagy, kedvesnek lenni, a legkönnyebb dolog, amit tehetsz.
Dwayne Johnson

Az indiánok legismertebb spirituális eszköze: az álomfogó

Az amerikai őshonos indiánoktól származó dreamcatcher-t, azaz álomfogót voltaképpen még álomcsapdának is nevezik. Ez a kör, vagy vízcsepp alakú, színes tollakkal díszített, valamint cérnával, illetve állati inakkal átszőtt faszerkezet egy lakota eredetű legenda szerint csak a jó álmokat fogja fel, amelyek később leszállnak az alvóra, a rosszak pedig a szél szárnyán tovább suhannak.

 

 

Azonban egy másik mítosz szerint a folyamat éppen fordítva játszódik le: a rossz álmok beleakadnak a hálóba, a jók pedig szabad utat kapnak és elérhetnek az alvó tudatáig. Az indiánok úgy tartották, hogy az éjszakai szél magában hordozza a rossz és jó álmokat, ezért találták szükségesnek az álomcsapda, vagy álomszűrő elkészítését.


Az álomfogót ezért a fekhely fölé, vagy mellé helyezték el, ahol a légmozgást a legintenzívebbnek ítélték meg. Ma már a legtöbb esetben az álomcsapdákat dekorációs céllal vásárolják, de azért nem árt egy kicsit hinni is benne, hiszen van, aki arról számolt be, hogy mióta használja ezt az ősi tradicionális szerkezetet, nyugodtabban, elmélyültebben alszik, nem kínozzák rémes álomképek.

Ezek az érdekes szerkezetek remek ajándéknak is beillenek, főképp azokat az ismerőseinket, családtagjainkat lephetjük meg ezzel, akik köztudottan rossz alvók, és szinte minden módszert kipróbáltak, de mégsem vált be semmi sem.

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


2015. október 27.: Telihold a Bikában - Biztonság, ragaszkodás, elengedés

Novemberi energiák – Megőrzés

Az isteni védelem kopogtat! Engedd be!

Hogyan lehet elengedni az olyan embereket, akiknek már nem szükséges jelen lenniük az életedben?

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk