Itt és most választhatunk. Választhatsz. Új utat. Új irányt…

Nem ismerlek. Nem tudom a neved, a születési helyed, a hajszíned, vagy, hogy milyen ételeket szeretsz...

De érezlek. És emlékszem Rád. A lelkedre, a helyre, ahonnan mind jövünk. Az egységünkre. A végtelen fényre, mely biztonságban tartott minket, s mely egy részünket még most is összeköti. Terek és idők felett.

És érzem a fájdalmad. Az életed gyötrelmeit, az ürességet, reménytelenséget, melyet otthonod fényének elvesztése jelent, mely behúz a sötétség illúziójába, mely valóságosnak tűnő tapasztalásokon keresztül mutatja és tanítja a saját fényedhez vezető utat.

Semmi sem valóságosabb annál a mély fájdalomnál, mely éles, hideg pengeként hasítja fel a lelkemet, amit akkor érzek, amikor azt látom, hogy elfelejted, hogy testvérek vagyunk.

Tudom, érzem, nehéz sorsod volt… talán elvesztetted az egyik szülőd, talán mindkettőt. Talán voltak szüleid, de ők meleg szeretet helyett szavaikkal, tetteikkel gyötrelmeket okoztak neked. Talán a szerelmed vette el a hited, bizalmad, reményed, az élet s az emberek jóságába. Talán a munkahelyeden elszenvedett megaláztatások és sérelmek juttattak el oda, hogy bezártál a fény és szeretet erejére. Hogy feladtad, és elmerültél a sötét mélységben.

Sok embert látok, aki saját keserűségébe merülve maga is sötétséget terjeszt maga körül, s mikor valakiben fényt lát, arra rázúdítja haragba sűrített életében elszenvedett minden fájdalmát.

De itt és most választhatunk. Választhatsz. Új utat. Új irányt.

Én vagyok Te. S Te vagy Én. Nem tudom min mentél keresztül pontosan. De tudom, hogy nem kell, hogy mindez meghatározza az egész életünk, és azt, ahogyan egymással bánunk.

Mert minden pillanatban választhatunk. Választhatunk, hogyan bánunk egymással…

Mielőtt ítélkeznél, bántanál, kérlek, emlékezz rá:

Én vagyok a lány, aki Te egykor voltál. Aki szerető családra, férjre, gyermekekre vágyott. De Te most az anyósom vagy, aki el akar tiporni, mert ki tudja miért, bennem riválist lát.

Én vagyok az ember, aki biztos munkára, megélhetésre vágyik, elismerésre, emberi támogatásra, segítségre, ahogyan te is. De Te most eldöntötted, hogy fenyegetést jelentek rád, ezért manipulációval próbálsz eltávolítani munkahelyemről, vagy főnököm vagy, aki lenéz, semmibe vesz, használ, kihasznál, míg érdeke úgy kívánja.

Én vagyok a nő, aki családja egységéért dolgozik, ahogy te is egykor…de mert szétesett a tiéd, most eldöntötted, hogy elveszed, ami az enyém, ahelyett, hogy nővéredként tekintenél rám.

Egy lélek vagyok. Ahogy Te! Aki szeretetre, békére vágyik. Akinek álmokkal van tele a szíve. Aki segítő kezeket keres a bajban. Aki maga is segítő kéz szeretne lenne, ha szükség van rá.

Csak rajtad múlik, hogy meglásd, milyen egyformák vagyunk, minden körülményünk ellenére. És megértsd: minden pillanatban, minden szónál, tettnél választhatunk: szeretettel, tisztelettel, egymást testvérként látva bánunk-e egymással….

De én nem aggódom, nem félek, te hogyan viselkedsz. Azon aggódom, hogy biztos, hogy minden pillanatban emlékezzem rád…hogy én szeretettel bánjak veled.

S néha azon is aggódom, ha méltatlanul bánsz velem, lesz-e elég erőm elfordulni saját érdekemben tőled…mert nekem mindig fáj, ha el kell engedjem egy testvérem kezét.

Itt és most választhatunk. Választhatsz. Új utat. Új irányt. Hiszek benned! Hiszek magamban. Hiszek a szeretet erejében. Hiszek egy Új Világban! Mely nem csodák folytán épül, hanem, amit mi építünk saját fényünkből. Mert a fényt választjuk. A szeretet útját választjuk.

Szeretettel: Sándor Judit Jóportál

Forrás: