A csakra szanszkrit eredetű szó, kereket jelent, és a test fő hét energiaközpontját jelölik. A gerincoszlop mentén, egymás fölött helyezkednek el, a szivárvány színeinek megfelelően. Mivel különböző testtájakhoz és belső elválasztású mirigyekhez kapcsolódnak, így harmonikus működésük hozzájárul az egészséges és teljes élethez.
A csakrák fő feladata, hogy vitalizálják az energiatesteket, így a fizikai testet is. Ha a csakrák energiaszintjei egyensúlyban vannak fizikai és szellemi testünk harmóniában van, míg ha egyes szinteken akadozik az energiaáramlás, pl. egy negatív élmény hatására, akkor az felboríthatja a fizikai és mentális egészségünket.
Annak érdekében, hogy a csakráink harmonikusan működjenek jó, ha naponta elismételjük magunkban az alábbi mondatokat, amelyek segítenek az egyensúlyi szint megtartásában.
1. Muladhara, vagyis a gyökércsakra: jelentése támasz, gyökér, ezen nyugszik minden további csakra. Ez köti össze az embert az anyagi világgal. A kozmikus energiákat közvetíti a testi-földi síkra, a föld energiája pedig ezen keresztül áramlik energiarendszerünkbe, színe a piros. Az egzisztencia felépítése, az anyagi biztonság, a családalapítás mind-mind az első csakra hatáskörébe tartozik. A végbélnyílás és a nemi szervek között, a gerincoszlopunk alján helyezkedik el.
A kijelentés: “Békében és biztonságban élő isteni fénylény vagyok”
2. Svadhistana, vagyis a szakrális csakra: a nemi szerv és a köldök között helyezkedik el. A keresztcsonttal áll kapcsolatban, előre nyílik, színe a narancssárga. A szexualitáshoz, a párkapcsolathoz, valamint az alkotókészséghez kapcsolódik. Harmonikus működéséhez fontos a mások iránti nyitottság, a kreativitás és a művészetek iránti érdeklődés.
A kijelentés: “Sugárzom, szép és erős vagyok, egészséges és izgalmas életet élek”
3. Manipura, vagyis a napfonat csakra: kétujjnyival a köldök felett található, színe a sárga. A derékhoz, a hasüreghez, az emésztési rendszerhez, a gyomorhoz, a májhoz, a léphez, az epehólyaghoz és a vegetatív idegrendszerhez kapcsolódik. Helyes működése érdekében fontos önmagunk elfogadása és kifejezése, a hatalom, akarat és erő helyes gyakorlása, valamint az érzelmek kimutatása.
A kijelentés: “Bármibe fogok, hasznos és sikeres leszek”
4. Anahata, avagy a szívcsakra: a mellkas közepén, a szív magasságában helyezkedik el, színe a zöld. Szervek, amelyekhez kapcsolódik: a szív, a gerinc, nyak és derék közötti része, a mellkas és melléküreg, a tüdő alsó tájéka, a vér és vérkeringési rendszer, valamint a bőr. Harmonikus működéséhez a szeretet adásának és elfogadásának képessége, önzetlenség és bizalom szükséges.
Kijelentés: “A szeretet a válasz az élet minden kérdésére: minden feltétel és erőfeszítés nélkül szeretek, és szeretetet kapok”
5. Vishudda, vagyis a torokcsakra: a gégefő alatt helyezkedik el, pajzsmirigy környékén, a nyakcsigolyából indul ki, színe a világoskék. Hozzá tartozik a nyak, tarkó, az állkapocs területe, a fülek, a hangképző szervek, a légcső, a hörgők, a tüdő felső tájéka, a nyelőcső és a karok. Működése kommunikációs gyakorlatokkal, a kifejezőkészség tudatos gyakorlásával és zeneterápiával serkenthető.
Kijelentés: “Pozitív gondolataim vannak, mindig őszintén és tisztán fejezem ki magam”
6. Ajna, avagy a homlokcsakra (harmadik szem): az orrgyök felett egy ujjnyira, homlok közepén található, színe az ibolyakék. Az arc, a szem, a fül, az orr, a melléküregek, a kisagy valamint a központi idegrendszer tartozik hozzá. Optimális működéséhez együttműködés, információs energia, kommunikáció, objektív megismerés, inspiráció, művészi kifejezés, őszinteség, nyitottság, függetlenség és együttérzés szükséges.
Kijelentés: “Kapcsolatban vagyok az egyetemes isteni bölcsességgel, és mindig megértem az élethelyzetek valódi értelmét”
7. Sahasrara, vagy a koronacsakra: a fejünk tetején, a közép választópontokon található, színe ibolyakék, fehér, de aranyszínű is lehet, a hozzá tartozó szerv a nagyagy. A teljes szabadság, az életünkért vállalt felelősség, az intuíció tartozik hozzá. Érzelmi és mentális tartalma az isteni tudat, az isteni energia, a teremtésvágy, és a más világokkal való kapcsolat.
Kijelentés: “Egy vagyok az isteni energiával”
Forrás: http://filantropikum.com/7-csakramukodest-harmonizalo-kijelentes/
Mai névnap