Napi pozitív

Bízz az angyalaidban, mert életben tartanak. De az életedet neked kell remekművé tenned: őszinteséggel, döntéssel, cselekvéssel.
Balogh Ottó

Aktuális energiák - Mérföldkőhöz érkeztünk!

Hatalmas energiák mozogtak a héten, melyek hatása most csúcsosodik.

Bár az Egyház tanításai nem teljesen fedik az Egy Igazságot, mégis jelképei és gyökerei hatalmas erővel bírnak.

Nagyhétfőn kigyulladt a Notre-Dame, egy olyan vallási jelkép, mely az egész világot képes megszólítani, és annak minden lakója számára üzenetet hordoz.

Mivel az energiák dolgoznak, ezért a tisztulási tünetek a Földön fizikai szinten is megtörténnek. A tűz ezt a tisztulást jelképezi. A tűz, ami hivatott elégetni mindent, ami rossz, és megtisztítja a Földet a negatív, alacsonyrezgésű energiáktól.

Csodával határos módon menekült meg mégis a tűzeset során a főoltár és Jézus képmása.

Mi tehát a valódi jelentése számunkra:

Nekünk embereknek és az Egyháznak illetve egyházaknak is emlékeznünk kell Jézus valódi tanítására, ami az egység és a szeretet. Jézus nagypénteki kereszthalálának üzenete is nem más jelentést hordoz, mint hogy Isten fiát adta nekünk, hogy emlékezzünk, mi mind az Ő gyermekei vagyunk, Jézus testvérei, akik önMAGukon belül Istent hordozzák.


A tűz okozta fizikai károk arra késztették az embereket, hogy fogjanak össze, adakozzanak. És az összefogás erejével Isten meg akarja mutatni nekünk, mire vagyunk képesek, ha összekapcsolódunk és egymást segítjük, elfeledve az elkülönültség illúzióit és megélve az EGYséget.

Az Univerzumban nincsenek véletlen események, üzenetek. Nem véletlen az sem, hogy a héten mutatták be a Trónok Harca legújabb részét, mely szintén tömegekhez ér el népszerűsége révén…mely résznek legfőbb üzenete: Összefogunk, vagy elpusztulunk.

Az emlékezés folyamatában mérföldkőhöz érkeztünk: sok lélek ébred most fel és rá lelke valódi eredetére.

Egy vallás van: a szeretet, egység igazsága.


Lehet bármennyi fizikai megjelenési formája is, a vallás és egyház soha nem szólhat az ítélkezésről, az elkülönülésről, kirekesztésről.

Az energiákat a mai Telihold hatása is csak felerősíti, mely arra hivatott, hogy végére érjünk önmagunk felvállalásának, és önmagunk igaz hite szerint, lelkünk fénye szerint haladjunk utunkon, vigyázva lelkünk esszenciájára, és olyan emberekhez, helyzetekhez kapcsolódjunk, amik kiemelik fényünket, nem elveszik azt.

Mi emberek, összeköttetésben élünk a Földdel, Földanyával – képzeljük el, hogy minden, ami ott történik, az ránk is hat. Mindez most egyesül az ébredés energiáival, amik különösen azokban, akik a fény szolgálatára és terjesztésre hivatottak testi-lelki érzeteket, tüneteket is okozhat.

A legjobb, amit most tehettek: legyetek lelketek középpontjában, emlékezzetek isteni valótokra, lássatok túl az illúziókon, földeljétek az energiáitokat (faölelés, karneol kristály, természetjárás), és tisztítsátok magatokat rendszeresen (meditáció, jóga, mantrák).


Hétfőig még sok minden történik, de hétfőn és kedden, akik szívükben lesznek átélhetik a létezés magasabb dimenzióinak misztériumát.

Emlékezzetek: nem vagytok egyedül. Egység van, szeretet van, erre fókuszáljatok!

Áldott Húsvétot!

 


Szeretettel: Sándor Judit - Jóportál

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Bibliai üzenetek – Kérd, amire vágysz!

A hétfői nap Angyal üzenete - Őrangyalod segít Téged!

Akárhol is vagy, légy ott teljesen!

A Vízöntő kor egyik legfontosabb mantrája - segít beteljesíteni sorsodat!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk