Napi pozitív

Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.    
Ruediger Schache

A falu, ahol csak nők élnek

Forrás

Egy délkelet-brazíliai kis faluban férfihiány ütötte fel a fejét. Noiva de Cordeiro jelenlegi lakossága 600 fő, akik mind nőneműek. A településről szó szerint eltűntek a férfiak, annak következtében, hogy az anyák 18 éves koruk után száműzték a fiaikat és férjeiket is. Csak hétvégenként tehetik be a lábukat a településre.

 

Az ott élő nők pedig csinosak, szépek, sőt nagyobbrészt fiatalok, de igencsak magányosak. A fiatal lányok nemigen találkoznak férfiakkal, sokan teljesen természetesen mesélik, hogy nem is emlékeznek rá, hogy mikor csókolóztak utoljára.


A faluba jelenleg önként betelepedő férfiak jelentkezését várják, hiszen nem szeretnének onnan elköltözni a nők, úgy gondolják, a problémát orvosolni kell. Aki viszont ide szeretne költözni, jó, ha tudja, hogy szigorúan a nők által felállított szabályrendszer szerint kell élnie.

„A mi településünk sokkal szebb, harmonikusabb és jobban működik, amióta a férfiak kitelepültek. Sok olyan dolog van, amihez a nők jobban értenek, mint a férfiak” – mesélik az ott lakók.

A települést annak idején egy olyan hölgy alapította, aki egy kényszerházasságban élt, majd ide menekült a családja elől. Azóta is gyakran költöznek ide ilyen hányatott sorsú nők.


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Számold ki és nézd meg, hogy mit tartogat számodra a június!

Eckhart Tolle: Az elfogadás bölcsessége

Válassz egy kártyát és olvasd el az univerzum segítő iránymutatását!

Százszoros teremtőenergiák segítenek ma - Az Újhold Teremtő Gyakorlata

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk