Napi pozitív

Amikor a dolgok rosszra fordulnak, az erősek továbbmennek.
Kimberley Freeman

Advent harmadik hetének energiái - Bátorság

Ezen a héten az ember úgy érezheti, hogy elveszíti lelki egyensúlyát. Mintha a lélek három ereje az AKARAT, ÉRZÉS, GONDOLAT vadállatokká akarna változni, akik azzal fenyegetik a tulajdonost, hogy rárohannak és elnyelik.

Akarat - Vad bika

Az akarati energia egy vörös minőség. A vörös szín segít létrehozni, kézzelfoghatóvá, láthatóvá tenni a vágyainkat, ötleteinket és az elképzeléseinket. Minél intenzívebben vágyunk valamire, annál inkább akarjuk azt. Türelmetlenségre és túlzott beleavatkozásra vagyunk ilyenkor hajlamosak. Félünk, hogy nem valósul meg a hőn áhított cél, pedig már azt érezzük, hogy csak egy karnyújtásnyira van. A kísértő világi hatalmat és világi dicsőséget ígér nekünk, de ehhez imádnunk kell a kísértőt. Sok ember eladja a lelkét az ellenerőknek, hogy cserébe világi hatalmat és dicsőséget kapjon. Ráadásul azonnal! 

A mai korban nagyon nehéz "a világban élni, de nem a világból" alapelvet megvalósítani.

Ezen a héten az akaratunk vad, dühöngő türelmetlen bikává változhat, aki gondolkodás nélkül szalad a vörös lepel után. Olyan erőteljes küzdelem ez, hogy magával ránthatja az érzéseinket és a gondolatainkat is.

Érzés - Üvöltő oroszlán

A vad bika mellé társulhat az üvöltő oroszlán, aki meg akarja félemlíteni a világot, hogy márpedig az adja meg neki azt, amire vágyik. MOST! és nem máskor. Azonnal követeli ezt. Az üvöltése mögött meghúzódó bizonytalanság és félelem a (ön)BIZALOM hiányból fakad. Nem bízik abban, hogy ha elengedi a gyeplőt, akkor is megadja az élet azt, amire szüksége van. „Legjobb védekezés a támadás” szokták mondani. Van igazi ereje és hatalma, de a türelmetlenség és bizalmatlanság miatt nem képes megfelelően használni. Üvölt, megfélemlít, hogy ezzel elérje az, hogy a világ megijedjen és félelemből odadobja azt, amit kér. Ez a minőség két irányból hathat ránk. Egyrészt az ellenerők a körülményeinken, kapcsolódásainkon keresztül befolyásolhatnak minket arra, hogy üvöltsünk, hisztizzünk, követeljük azt, ami nekünk jár. Másrészt felerősítheti a bennünk lévő félelmeinket és bár az elején megpróbáljuk ezt majd uralni, de lehet hogy a vége itt is a kétségbeesett üvöltés lesz.

Gondolat - Ragadozó sas

A vad bika és az üvöltő oroszlán pároshoz csatlakozó ragadozó sas szétzilálhatja a gondolati stabilitásunkat. A túlzott akarással és az üvöltéssel már kényszeresen csak a kívánt célt látjuk, illetve pánikolva túl akarjuk a helyzeteinket élni. Szinte fanatikusan csak ezen tudunk agyalni. Belép az aggodalom, „mi lesz ha?” gondolatok, és a sok félelem elérheti azt, hogy mentálisan összezavarodunk. Kapkodunk, idegeskedünk érezzük az idő múlásának bénító erejét, de mégsem tudunk lenyugodni és dönteni, majd cselekedni. Ezért nagyon fontos, hogy a lélek három minőségét meg tudjuk szelídíteni! 


Az embernek bátorságra van szüksége, hogy szembeszálljon ezekkel a kaotikus erőkkel. A bátorság lényege, hogy semmilyen helyzetben ne veszítsük el önmagunkat.


Hogyan szelídítsük meg az erőállatainkat?


Mindhárom állat szelíddé válik, ha elfogadod, azt, ha még nincs a kezedben, életedben a hőn áhított „bármi vagy bárki”. Elengeded a a „most azonnal” érzést és elengeded azokat a blokkokat, melyekkel a bőséget, az ajándékokat távol tarthatod magadtól. Bocsáss meg magadnak. Csak úgy! Csak úgy szeretetből. Hiszen biztos, hogy követtél el hibát a múltban, de ezért már nem szükséges, hogy bántsd magad. Erősítsd a szeretetet magad felé, légy kedves és figyelmes magaddal. Bízz az ÉLET gondviselő erejében és hagyd, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen a rendelkezésedre bocsájthassa azt, amire valójában szükséged van. Bízz az ISTENI IDŐZÍTÉSBEN. Ezekkel a lépésekkel észreveszed majd, hogy megnyugszol és visszatér az erőd, melyet az előzőekben a túlzott akarással, félelmekkel és gondolatokkal elveszítettél. Ez az erő azonban már szelíd lesz. A szelíd erőnek tekintélyt parancsoló hatalma van. 

S tudod, hogy miért? Mert ez a szelíd erő nem más, mint a SZERETET.
Ez a hét tehát a BÁTORSÁGRÓL szól.



Legyünk éberek abban a tekintetben, hogy észrevegyük a három lelki erőnk szélsőséges kibillenését és elszántak abban, hogy a három lelkierőnket újra egyensúlyba tudjuk hozni.

Advent harmadik hete - Levegőpróba


Találjuk meg a legnehezebb helyzetben is a helyes megoldást. Hallgassunk a szellemünk hangjára és ne hagyjuk, hogy az ellenerők által megkísértett egónk vegye át a hatalmat az életünk felett. Nagyon fontos az éberség és a minden helyzetben tanúsított lélekjelenlét. Ha ez sikerül, akkor képesek leszünk habozás nélkül dönteni. Határolódjunk el a külső befolyásoktól, és akkor a szeretet szelíd erejével le tudunk majd küzdeni a felmerülő akadályokat.

Mottó: "Ami visszatart attól, hogy a szellemre hallgass, azt a szeretet erejével bátran le tudod győzni!"


Forrás: http://www.angyalszigetazujfoldert.hu

Ajánlott bejegyzések


16 jel, hogy rejtett gyógyító erővel rendelkezel!

2018-as numerológia – Kapcsolódás az univerzum égi csatornáival! Most a lehetetlen is lehetséges!

Spirituális tisztítás önmagunkon

A hétfői nap Angyal üzenete – Megérdemled a csodák megjelenését életedben!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk