Nagymamám emlékére…

Otthon. Egy érzés a szívben. Illatok, melyek körülölelve nyújtanak semmihez sem hasonlítható biztonságot.

Mindig azt gondoltam, hogy örökre meg akarom tartani a házat, ahol éltél. Mert a bútorok őriznek téged.

De elmentél. És üres lett a ház. Nélküled minden sivár.

Csodás képek élnek bennem. Gyerekkorom gondtalan, érzésekkel, és valódi hangulatokkal teli pillanatai.

Látlak Téged a nyári konyhában…pudingot készítesz minden unokádnak. Rolandnak csak a puncs jó, rengeteg mazsolával. Gabcsi mindent megeszik Bécivel. Nekem pedig csak vanília üresen kell. Palacsinta is sül, kristálycukros-macskás kakaóval töltve…

De ha nem volt időd, citromszeleteket kaptunk cukorba hempergetve.

Dolgoztál szőlőben, dobozoltál sok asszonnyal karöltve. Itt piros lábasban kínáltál ebéddel, amiben általában fehér paprikás krumpli volt, friss kenyérrel, jól lesütve.

De tőled láttuk, hogyan lesz ízletes vacsora a dinnyéből, ha kenyeret eszünk hozzá. Nem asztalnál, hanem jó levegőn a tornácon ülve.

Éjszaka dunyhába csomagoltál minket, unokákat. Az utcai lámpa világított nekünk, bevilágítva a nagyszülői áldott házat.

Ha nem voltál velünk, ránk Mamácska, a dédink vigyázott. Mesélt ő nekünk sokat, s így megismertük a család sorsát, egy nehéz és néha fájdalmas világot…

Látlak Téged a nyári konyhában, Tatával kártyáztok. Hiszem, hogy most ugyanígy ültök együtt s együtt éltek egy szeretettel teli világot. Ahol könnyű a létezés, nincs több küszködés, nem nyom a munka súlya, és nem fáj a szív…

Szépszoba, szépruha – nálad mindennek meg volt a módja. Vasárnapi ebéd pontban délben, disznótoros a tél hidegében. Sok unoka, nagy zsivaj, család, egység, összeveszések, békülések, nagy tepsi sütemények.

Sokat dolgoztál, hogy teljen mindig szép ruhára, névnapi pénzre az unokáknak, de te mindig mosolyogtál, minket szeretettel fogadtál.

Tatával szerelemből házasodtál, mégis volt gondotok, de te mindent megtettél, hogy összetartsd a családot. És milyen jól tetted, hiszen Tata szeméből sugárzott az irántad érzett szerelem.

Soha nem felejtem el a képet, minden része lelkembe égett. Tata kórházban volt, de úgy várt téged, ő vett süteményt neked a kórházi büfében, s mikor megérkeztél, csak téged nézett… fogta kezed, ágyára ültetett, s megszűnt minden, még én is, akit unokái közül a legjobban szeretett.

Látlak Téged Drága Nagyi! Látlak a házban, a nyári konyhában, a tornácon, a szép szobában…akárhová nézek, Téged látlak…Te jössz velem szembe az abasári úton, ha otthon járok. Ott vagy velem, mert egy csoda volt veled az élet, s köszönök minden percet, köszönöm az összes ölelésed.

S lélekben még most is…s mindig hozzád…a lelkedhez érek.

Sándor Judit - Jóportál

Forrás: