Napi pozitív

Most nehezebb. De tán van kiút. Csak arra is vállalkozni kell, ahhoz is erő és akarat szükséges. És a hit, hogy megvalósítható.
Takács Ervin

Magyar rövidfilm esélyes az Oscar-díjra!

Bucsi Réka Symphony No.42 című animációs rövidfilmje is felkerült arra a listára , amelyre a 10, Oscar-díjra legesélyesebb alkotást gyűjtötték össze - írja a vs.hu. A szerdán közzétett lista tovább szűkül majd, a zsűri végül öt film közül fog választani. Réka filmjének bemutatója a berlini filmfesztiválon volt, Melbourne-ben díjat nyert, itthon fesztiválokon, illetve a Frank kísérőfilmjeként lehetett vele találkozni. 

 

"A Symphony No. 42 című animációs film rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális összefüggéseit hangsúlyozzák. A szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak" - olvasható a szinopszisban.

A film alapötlete egy érdekes emberi tulajdonságra épül. "Ha külső szemlélőként tanúi vagyunk egy számunkra ismeretlen szituációnak, akkor tudat alatt automatikusan kontextusba helyezzük az eseményeket saját elképzeléseink szerint" - vallja a film alkotója, aki 2013-ban végzett a MOME animáció szakán. A film vágója Czakó Judit, producere Fülöp József, a MOME Animáció tanszékének vezetője.

A 87. Oscar-díjátadót február 22-én rendezik Los Angelesben, a gála házigazdája pedig a színész Neil Patric Harris lesz.


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


A keddi nap Angyal üzenete - Pénzáradat!

7 dolog, amihez ragaszkodnod kellene attól függetlenül, hogy az emberek mit gondolnak róla!

ÚJÉVI ÁLDÁS

Minden csillagjegynek van egy titkos személyiségvonása! Nézd meg, hogy a tiéd mi!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk