Napi pozitív

Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.    
Ruediger Schache

A múlton rágódni felesleges időpocsékolás...

A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni és feldolgozni. 

Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgy sem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt.


A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének.

A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba.

Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene? Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre…

Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.


Szalai Vivien

Forrás: citatum.hu

Képet szerkesztette: Jóportál


Forrás:

Ajánlott bejegyzések


12 dolog, amire a nagymamám a halála előtt megtanított...

Mágikus szobanövények, amelyek bőséget hoznak életedbe

19 dolog, amiért hálás lehetsz!

Mit üzennek az anyajegyeid?

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk