A minőségi élet kialakításának lépcsőfokai

Az önmegismerés

Aki az önbeteljesítés ösvényére akar lépni, annak mindenképpen érdemes az önismeretnél kezdenie.

1.Az önfelismerési folyamat; önmegismerés

Az énünk olyan, mint egy jéghegy. Kilenctized része a felszín alatt van. Személyiségünk, egónk a jéghegy csúcsa.

Az ego miközben sodródik az élet óceánjában, egyre bizalmatlanabb a másik emberrel, a világgal, sőt saját magával szemben is. Az ego démonizálódik, elidegenedik, mert nem tanul veszteségeinek jelentéséből. Az ego állandó konfliktusban van, háborúzik környezetével, verseng társaival, és küzd saját magával. A harc miatt az én erődöt von maga köré. Falai, bezárt kapui elválasztják a bentet a kinttől.

Már azt sem tudja néha, mi van benn, és mi van kinn. E zárt rendszerben az elfogadhatatlan érzéseket csak börtönbe zárni lehet. Épp ezek az eldugott, elpalástolt, elítélt érzések betegítik meg az embert.

Önmagunk megismerése azzal kezdődik, hogy kinyitjuk a kapukat. Meg kell világítanunk lényünk legeldugottabb részeit is – mert azok is ugyanúgy hozzánk tartoznak, azok is mi vagyunk.
Jelenlegi személyiségünket számtalan, a múltban kialakított, illetve magunkévá tett gondolat, hiedelem és meg-szokás alkotja. Látszat-énünk olyan vágyakból épül fel, amelyek beteljesülésük után sem adnak hozzá értékeinkhez, így emiatt soha nem érezzük magunkat értékesnek.

Ha sikerül megismernünk énünk valódi természetét, soha többé nem lesznek rossz érzéseink magunkkal kapcsolatban. Legyen bármilyen szokásunk, jellemvonásunk, természetünk, e dolgok csupán személyiségünk alkotóelemei: így változékonyak, és nincs közük a bennünk lakozó isteni énhez.

Az ember önmagát csak az őskozmoszba való behelyezettségben értheti meg helyesen. Az Én és a világ egy. Nemcsak mint viszony, hanem mint törvényszerűség is, ami ritmusként szellemi élménnyé válik.

A megismerés eleven kapcsolat a megismerő Én és a megismert mindenség között. Ilyen kapcsolat úgy érhető el, ha az Én és a mindenség rokonságban áll. Csak lényegileg rokon dolgok találnak egymásra.

A megismerés mind a négy lépcsőfokát meg kell másznunk, hogy az önfelismerés tapasztalatával gazdagodjunk.

Az önmegismerés első lépcsőfoka az információgyűjtés önmagunkról. Lássunk neki átvizsgálni önmagunkat, szokásainkat, viselkedésünket, fizikai testünket, másokhoz való viszonyulásunkat, hiszen valódi vágyainkat, céljainkat csak és kizárólag mi tudhatjuk, érezhetjük.
Ahhoz, hogy önmagunkról helyes információkhoz jussunk, fontos az önmagunkra figyelésen kívül az önismeret, az önelfogadás, az identitás kialakítása.

Az önmegismerés második lépcsőfoka a tudás önmagunkról, amikor elkezdünk szemlélődni, gondolkodni a személyiségünkről gyűjtött információkról. Vajon önazonosak vagyunk-e? Vajon azok vagyunk-e, akinek eddig hittük magunkat? Vajon céljaink, vágyaink, álmaink valóban a miénk, nem pedig a környezetünk által ránk ragadt téves vágyakozások csupán?

Az önmegismerés harmadik lépcsőfoka, amikor az önmagunkról megszerzett tudás birtokában elkezdjük a cselekvést; azaz a tudást bölcsességgé érleljük. Személyes értékekeinket felismerve elkezdünk azok szerint élni, így értékeink megtapasztalhatóvá válnak a gyakorlatban véghezvitt tetteinkben is.

A minőségi élet kialakítása, a fent említett dolgok megtétele és gyakorlása elhozza számunkra az önmegismerés negyedik lépcsőfokát, az öntisztelet, az önbecsülés és az önbizalom kialakulását.

Amikor több hidat építünk és kevesebb falat, amikor megtanulunk bízni önmagunkban, másokban és az életben, amikor értékrendünket belső értékeinkhez alakítjuk, amikor az életünk szabályai szerint, és nem mások szerepét játsszuk, amikor a megismerési folyamat részeként elfogadjuk tévedéseinket, visszaeséseinket, kudarcainkat, csalódásainkat, amikor nyitottak vagyunk az újra, pedig kényelmesebbnek tűnne komfortzónánk keretei között maradnunk, amikor visszatérünk énünk eredeti, isteni minőségeihez, a békéhez, a tisztasághoz, a szeretethez, a kegyelemhez és a bölcsességhez, amikor az égből aláhullott emlékezet utat mutat, és elkezdünk emlékezni szellemi identitásunkra, amikor az intuíció teremtő közegében felismerjük azt, hogy nincs véletlen, s létünk sem az, amikor megszabadulunk haszontalan gondolkodásunktól, félelmeinktől, kétségeinktől, aggodalmainktól, amikor megtanuljuk értékelni saját magunkat, életünket, sorsunkat, létezésünket, amikor felfedezzük kiapadhatatlan pszichikai és szellemi erőforrásainkat, akkor tudatosságunk magasabb szintjén feltárul számunkra egy új látásmód, egy jobb, teljesebb, minőségibb élet, ahol önbecsülésünk és önbizalmunk természetes létformánkká válik.

Késmárki László:Önfejlesztő kéztartások Ankh kiadó 2016.

Forrás: