Napi pozitív

Amikor a dolgok rosszra fordulnak, az erősek továbbmennek.
Kimberley Freeman

11 jele annak, hogy lelked már sokszor reinkarnálódott

A reinkarnáció a lélek evolúciója. Ebből következik, hogy néhányan közülünk ösztönösen megtapasztalunk különböző dolgokat az életünk során, mely lelkünk korát tükrözi. 

Általában úgy vélik, hogy személyes vonásaink, tapasztalataink és képességeink megmutatják, hogy volt-e előző életünk. Úgy gondolják, hogy minél érettebb a lelkünk, annál tehetségesebbek vagyunk bizonyos területeken.

 

Az igazság az, hogy mindannyian reinkarnálódtunk, de néhányan már többször estünk át ezen a folyamaton.


Nézzétek meg, rátok jellemzőek-e az alábbi tapasztalatok:

1. Ismétlődő álmok

Az álmok a tudatalatti gondolataink, melyek jelenthetnek traumát, félelmet, amit az agy megpróbál feldolgozni, de utalhatnak múltbéli tapasztalatokra is. Sokan állítják, hogy tapasztaltak olyan eseményeket, láttak olyan embereket, vagy olyan konkrét helyen jártak álmukban, amik nagyon ismerősek és felismerhetőek. „Gyakran álmodom egy 15. századi várról és határozott érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy nagyon jól ismerem, de a valóságban még sohasem láttam.”

 


2. Nem valós emlékek

Sok esetben kisgyermekek mesélnek nem valós emlékeket meglepően pontos részletességgel. Hihetjük azt, hogy csak a fantáziájuk élénk, de egyre több bizonyíték azt sugallja, hogy ezek az emlékek az előző életéből valóak.

 

3. Erős intuíció


Az intuíció az a képesség, ami egyensúlyt tart a tudatos és a tudatalatti elménk között és a legmélyebbről, a velünk született tudásból táplálkozik. Azt mondják, minél érettebb egy lélek, annál közelebb van a „forráshoz” (más néven nirvána, örökkévalóság), ahonnan a lelkünk érkezik, a kollektív tudattalanhoz.

 

4. Déjá vu

Mindannyian megtapasztaljuk életünk bizonyos pontján a déjá vu érzést. Ez az a bizarr érzés, amikor azt érzed, hogy már átéltél egy bizonyos helyzetet, eseményt ezelőtt. Az érzés spontán jön, illatok, hangok, a látottak, ízek, és egyéb más érzetek váltják ki. Egyesek azt állítják, hogy ez egy idegrendszeri disszonancia, mások szerint tükrözik annak lehetőségét, hogy léteznek párhuzamos dimenziók, megint mások úgy vélik, hogy feltárják az előző életek tapasztalatát.


 

5. Empata vagy

Átéled az érzelmeket, egyes esetekben fizikai fájdalmat érzel, és átérzed azt amit a körülötted élők tapasztalnak. Úgy vélik, hogy az empaták azért veszik át más érzéseit, mert nem akarnak a saját problémáikkal foglalkozni. De az is lehetséges, hogy a lélek már átesett sok reinkarnáción és már tud mások problémáival is foglalkozni.

 


6. Prekogníció

Más néven, jövőbe látás, az a képesség, mikor információk birtokában vagyunk a jövőbeli eseményekről. Tapasztalható ez látomások, fizikai érzetek és érzések, valamint álmok segítségével.

 

7. Retrokogníció


Ez a jövőbe látás ellentéte. Azt jelenti, hogy a múltbéli eseményekről információnk van úgy, hogy nem is élte meg az adott eseményt. Ezek a múltbéli események lehetnek a saját életünkben is, de a távoli múltban is. Természetesen ennek a jelenségnek jelenlétét nem könnyű bizonyítani, de akik valóban tapasztaltak már ilyet, jó ha tudják, hogy ez is lehet egy jel a reinkarnációra.

 

8. Idősebbnek érzed magad, mint amit a korod tükröz

Vannak, akiknek idős korukban is fiatal a szívük, mások pedig öreg lélekkel születnek. Ha úgy érzed, hogy idősebb vagy a korodnál, lehetséges, hogy több reinkarnáción is túl vagy. Ha a lélekenergiád már sokszorosan reinkarnálódott, akkor sokkal érettebb és bölcsebb vagy.


 

9. Vonzanak bizonyos kultúrák, időszakok, környezetek

Azt mondják, ha megmagyarázhatatlanul vonzódsz egyes kultúrákhoz, korokhoz, az egyfajta múltbéli „maradék” emlékezésnek a jele. Akkor fordulhat ez elő, ha már a lelked tapasztalta azokat a korokat.

 


10. Megmagyarázhatatlan félelmek, fóbiák

Bizonyos előző életbeli emlékek és tapasztalatok nyomot hagyhatnak a jelenlegi életünkben, amit mi megmagyarázhatatlan félelmekként és fóbiákként élünk meg. Ilyen lehet a fulladástól, az egyes állatoktól, bizonyos helyektől való félelem. Vagy például félelem bizonyos számoktól színektől, tárgyaktól stb.

 

11. Úgy érzed, mintha a Föld nem az otthonod lenne


A vágy, hogy megtaláld a „otthonod”, tükrözi, hogy visszatérnél a forráshoz (az egységhez, a mindenséghez). Sokan úgy érzik, ez a vágy olyan, mint mikor egy futóversenyző egy hosszú táv után a „célba” ér. A lelkek, akik már sokszor reinkarnálódtak ugyanígy várják a „hazatérést”. Az érzést, hogy a föld nem az otthonod, gyakran kíséri a krónikus fáradtság és az óvatosság érzése a földi élet során. 

 

Fordította: Lehotszky Liliána – Jóportál

Forrás: lonerwolf.com


Fotó: pixabay.com

Forrás:

Ajánlott bejegyzések


Csillagjegyek üzenete - Kinek mit tartogat a péntek 13?

A szerdai nap Angyal üzenete - Ez a megfelelő pillanat az előrelépéshez!

Eckhart Tolle: Megszabadulás a változáson keresztül

Soha ne hagyd senkinek, hogy szavaival és tetteivel megmérgezze életed!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk