Az emberi erények az isteni erényekben gyökereznek, amelyek az ember képességeit alkalmassá teszik arra, hogy részesedjenek az isteni természetben. (KEK 1812)
Az isteni erények alapozzák meg, lelkesítik és határozzák meg a keresztény ember erkölcsi cselekvését. Isten önti az isteni erényeket a hívők lelkébe, hogy gyermekeiként tudjanak cselekedni és kiérdemeljék az örök létet. (KEK 1813)
A hit
A hit az az isteni erény, mellyen hiszünk Istenben és mindabban, amit nekünk mondott és kinyilatkoztatott, mert Isten maga az igazság. (KEK 1814)
A remény
A remény erénye megfelel az Isten által minden ember szívébe oltott boldogságra törekvésnek; támogat minden elhagyatottságban; és kitágítja a szívet az örök boldogság várásában. (KEK 1818)
A szeretet
A szeretet, a Lélek gyümölcse. Szent Pál apostol felülmúlhatatlan leírást adott a szeretetről: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13,4-7)
Címkép: pixabay.com
Mai névnap