Merd elengedni a múltat...

Mielőtt a múltat elengedte, csak ennyit mondott neki:

- Köszönöm szépen, hogy meghallgattál. Köszönöm szépen, hogy mindvégig tanítottál és utat mutattál, hogy merre menjek tovább. Talán sokáig ragaszkodtam hozzád. Ám most már végre látom, hogy itt az idő egymástól elköszönni és az újat beengedni.

Mire Ő ezt felelte:

- Vártam már a pillanatot, amikor észreveszed, hogy én csak a régi lemezeket tudom neked újra és újra játszani. Nincs bennem semmi újdonság, semmi különlegesség. Mellesleg nagy helyet is foglalok el az életekben. Pókhálókkal teli helyiségeket, amit sokkal egyszerűbb lenne lerombolni. Ám sokan ragaszkodnak hozzám. Azt hiszik nem is létezik más, csak az, amit velem élhettek át. Ó, pedig ha tudnák, mennyi szépséget is rejt az élet, amit csak akkor élhetnek át, ha megszabadulnak tőlem.

A beszélgetésbe a jövő is becsatlakozott:

- Teljesen igazad van! Te mindig elfoglalod az egész helyet és így nekem nem marad semmi. Pedig hallom ám a kívánságokat, de hiába hozom el nekik, ha folyton csak visszafelé tekintenek és bezárják az ajtót előttem.

- Ne haragudj! - mondta a jelen. Nem hallottalak, mert valami a múltból mindig lekötötte a figyelmem. Ám már vége. Elköszöntem tőle. Nincs több keresnivalója itt, hiszen megértettem, hogy amit tett, azt okkal tette. Értem, s nem pedig ellenem.

A múlt lassú, lomha léptekkel útnak indult, majd a messzi távolban elveszett, amivel felszabadította az elfoglalt helyeket. S ekkor már a jövő is helyet kapott. Vagyis inkább az új. Az ajándék, amely a kívánság feladójához bekopogtatott. Merd megtenni, merd elengedni, hagyd, hogy megérkezzen az, amire teljes szívedből vágysz.

Szerző: Boros Bea - adwyw.blog.hu

Forrás: