
Egy észak-karolinai étterem vezetősége bátor lépésre határozta el magát: csökkentette a menük árát, ám nem a hagyományos módon, hanem egyszerűen arra kérte a vendégeket, annyit fizessenek az étkezésért, "amennyit Isten akarna".
A nem mindennapi ötlet bevált, ugyanis egy hét után háromszorosára nőtt a vendéglő forgalma. Dana Parris, a dallasi “Just Cookin” étterem vezetője elmondta, teljes mértékben kollégájára bízta a bevételek feletti ellenőrzést.

Annak ellenére, hogy egyes vendégeknek nem volt elég pénzük, hogy a szerintük “korrekt árat” kifizessék, ugyanazt a kiszolgálást kapták, mint más, többet fizető vendégek. Sőt, más alkalmakkal visszatértek, és sokkal nagyobb összeget hagytak a vendéglőben.
Az Egyesült Államokban több olyan vendéglő is található, ahol a vendégekre bízzák annak eldöntését, hogy mennyit szeretnének fizetni egy fogásért, ám a dallasi vendéglő az első, melyik vallásos tartalommal tölti meg a kezdeményezést. Ennek a vendéglőnek bejött ez a rendhagyó üzletpolitika, ám a New York-i Santorini Grill étterem alig négy hónappal a megnyitása után bebukott.
Mai névnap