Müller Péter: Fénysugarak vagyunk, mind!

A fénysugár azért szereti a Napot, mert tudja, hogy belőle való. S addig világít, amíg a Nappal tudatos összeköttetésben van. Nem egyszer s mindenkorra pattant ki belőle, mint szikra a tűzből, hogy aztán kihunyjon a semmiben - hanem szüntelenül és állandóan belőle táplálkozik.

Ha a Nap többé nem sugárzik, abban a pillanatban megszűnik ő is.

Tehát „szereti” a Napot. Hálás neki. Tudja, érzi, éli, hogy egy vele. Nem a sajátjának, hanem az Övének ismeri fel azt a tüzet, ami benne fénylik.

Fénysugarak vagyunk, mind.

A mellettünk elsuhanó másik fénysugárban pedig felismerjük a rokonunkat, testvérünket, barátunkat – mindannyiunk közös eredetét. Azon még elcsodálkozunk, hogy a másik fénysugár miért vörösebb, sárgább, vagy kékesebb, mint mi, de azért tudjuk, hogy ő is a Napból való, s talán elgondolkodunk azon, hogy milyen csodálatos a mi teremtő Napunk, hogy ennyiféle színt és fénysugarat bocsát ki magából.

Ez az istenszeretet fizikai analógiája.

Fölismerjük önmagunkban, másokban és a mindenségben a közös eredetünket, a közös Istent – s azt, hogy Ő bennem a fény, a melegség és a termékenyítő erő. - Müller Péter

Forrás: