A Nap Évét (2017. március 20. - 2018. március 20.) igen izgalmas konstellációk kísérik.
Ezek közül az egyik legfontosabb a Jupiter és az Uránusz közötti szembenállás.
Az Uránusz a szabadság, az egyenlőség, az újító szellem és a szellemi ébredés (illetve maga az asztrológia jelölője is); a Jupiter pedig a hité, a szerencséé, az értékítéleté. Tehát a köztük lévő ellentét elsődlegesen szellemi szinten hat: életszemléletünket teszi próbára.
Az Uránusz a dinamikus Kosból küldi az energiákat: megállíthatatlanná teszi a reformokat akár a társadalmi rendszerekben, akár egyénenként. Ez nyilvánvalóan egyfajta nyughatatlanság érzést hoz mindannyiunk számára; viszont meg kell próbálnunk ezt nem idegességként, hanem ingerként megélni. Ez az a hatás, ami nem hagy minket megrekedni, sokkal inkább segíteni akar a változtatások véghezvitelében. A Mérlegben járó Jupiter pedig a kiegyenlítődést, a kapcsolataink rendbetételét támogatja.
Vagyis egy nagyon erős indíttatást érezhetünk arra, hogy fellázadjunk minden olyan dolog, rendszer vagy személy ellen, aki személyes szabadságunkat korlátozza... Minél bezártabbnak érezzük magunkat, annál sürgetőbb lesz a váltás. Bár megélésében nem feltétlenül a legegyszerűbb, valójában ez egy rendkívüli lehetőség és szerencsés állás ahhoz, hogy fejlődhessünk.
Először 2016. decemberében aktiválódott ez a fényszög, azután most, azaz 2017. márciusban és utoljára 2017. szeptemberben hozza majd elő ugyanezeket a témákat.
Az egész évet tekintve azonban váratlan fordulatokat, ismeretségeket, hirtelen sikereket vagy gyarapodást, áttöréseket tartogathat. Persze az, hogy ez melyik életterületünkre esik (esetlegesen mely bolygókat aktivál még), arra csak a személyes születési képlet adhat választ.
Nézzük meg, hogy a különböző tengelyekre (szembenálló házakra) vetítve milyen hatásra számíthattok:
Aki nem tudja, melyik házára/ tengelyére esik a Kos és a Mérleg jegye, a születési adataival jelentkezzen nálam (www.facebook.com/pozitivkisugarzas), szívesen segítek a megállapításában.
1-7. tengely (gyakran Kos vagy Mérleg Aszcendens esetén): kardinális tengelyként egyértelmű cselekvő erőt kölcsönöz, mely egy aktív gyarapodási folyamatot indít be az 1. ház (szubjektivitás) és a 7. ház (külvilág, kapcsolatok) területén. Az Uránusz-Jupiter feszültsége bátorságot kölcsönöz, hogy össze tudjuk egyeztetni, ki tudjuk egyensúlyozni a tetterőnket és a harmóniára törekvést. Konkrét "történésként" az önvalónkra ébredést, a belső intelligenciánk fejlődését, egy totális átalakulást tudnék Nektek mondani. Ha úgy érezzük, valaki vagy valami már-már az őrületbe kerget minket, annak nyilvánvalóan az a célja, hogy egy új mentális funkciót aktiváljon nálunk, továbbfejlesszen minket.
2-8. tengely: ha az első fix tengelyt érinti a Jupiter-Uránusz ellentét, akkor azt kell bizony megtanulnunk, hogy csak a változás az, ami állandó... Pénzügyeinkben, pénzkereseti lehetőségeinkben vagy befektetéseinkben jöhet valamiféle nem várt fordulat, ami nem feltétlenül negatív, hanem inkább a meglepetés erejével ható lehet. A szellemi szint megéléséhez fontos ezen a tengelyen az, hogy jól határozzuk meg saját értékünket. Jól ismerjük a mondást, "ha szeretjük magunkat, akkor tudnak mások is szeretni minket". Ugyanez igaz értékünkre is: amennyire mi tartjuk magunkat, annyira tartanak minket mások is!
3-9. tengely: ez az ún. gondolattengely, mely érintettsége esetén új felismerésekhez kell eljutnunk. A kardinális (1-7. és 4-10.) tengelyekhez képest itt passzív cselekvő erők lépnek működésbe. Elsősorban szellemileg kell nyitni, tágulni és egy jóval szélesebb látókört kialakítani, mint ami eddig jelen volt életünkben. Megnyilvánulási formáját tekintve hirtelen jött (akár hosszabb, akár rövidebb) utazás alakulhat, vagy például találkozhatunk egy "tanítóval" (aki nem feltétlenül tanár vagy mentor hivatású), aki segít nekünk egy másik spirituális szintre eljutni. Továbbtanulási ill. nyelvtanulási törekvéseink is erősen támogatottak ebben az időszakban.
4-10. tengely: ez a kardinális individuumtengely, mely az egyén (10. ház) és a származás, otthon, család (4. ház) témakörét állítja a Jupiter-Uránusz oppozíció középpontjába. Igen tiszta megélésekről van szó, melyek kiállták az idő próbáját; például régóta húzódó költözési kérdések megoldódhatnak, karrierbeli változások történhetnek (előrelépés, munkahelyváltás, ezek miatti költözés).
5-11. tengely: itt a 2-8. tengely kiegészítéseként közvetett birtoklásról van szó, azaz ha erre a tengelyre esik az oppozíció, akkor a szabad akarat és a szuverenitás kérdése kerül előtérbe. Vajon elég szabadok vagyunk kapcsolatainkban és kreativitásunkban? Egyfajta újjászületésben lehet részünk a Jupiter & az Uránusz hatására, ami jelentheti alkotóerőnk megújulását, új vállalkozás indítását, gyermek születését, humanitárius célokért való küzdelmet vagy új szerelmi kapcsolat megjelenését életünkben.
6-12. tengely: az érzékelés tengelyén vagyunk, tehát itt az éberségünk kerül a középpontba. Itt a legnehezebb megfogalmazni, mit is válthat ki a Jupiter-Uránusz ellentéte. Leggyakrabban egészségi állapotunkat érintheti, amit (természetesen nem életveszély esetén) legjobban mi magunk tudunk kezelni. Például meditációval, befelé fordulással, sporttal, spirituális módszerekkel stb., bármivel, ami segít idegrendszerünket úgy mond "felfrissíteni": pillanatnyilag kikapcsolni, majd újraindítani. Fontos feladat lehet még itt a mindennapok megszentelése, hogy megtanuljunk hálát adni azért, ami van, illetve, hogy általa találkozhassunk egy másik világgal s annak összes misztikumával.
Szeretettel:
Sebestyén Ági – pozitivkisugarzas.blogspot.hu
Mai névnap