Napi pozitív

Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.    
Ruediger Schache

6 tanítás, amit az összes spirituális vezető meg akart tanítani nekünk

A világ valamennyi spirituális hagyományában találunk olyan felébredett mestereket, akik egész életüket az emberek felvilágosításának szentelték, s tették ezt tanításaik által abból a megfontolásból, hogy jobb hellyé formálják a világot, amelyben az emberek szeretetben és békében élhetnek egymással, valamint a természettel.

 

Ezúttal azt a hat leghatásosabb tanítást kívánom bemutatni számodra, melyeket Kelet és Nyugat nagy megvilágosodott spirituális mesterei akartak megtanítani a számunkra a történelem folyamán.


Az elkülönültség csak illúzió

Minden létező kapcsolatban áll a többi létezővel. Semmi sem létezik függetlenül vagy környezete elszigeteltségében. Valamennyi dualitás semmi egyéb, mint illúzió, s míg ki nem szabadulunk belőlük, addig sosem leszünk képesek harmóniában élni önmagunkkal és a világgal.

Az egyszerűség a kulcs

A mértékletes életvitel a középpont és a tisztaság elérésének útja. Akik bonyolulttá teszik az életüket, azok zavart tudatállapotba kerülnek és mind az energiájukat, mind az idejüket olyan dolgokra vesztegetik el, amelyek nem járulnak hozzá a fejlődésükhöz. Egy bölcs kihajítja a lényegtelen dolgokat és csak azt őrzi meg a szívében, ami igazi fontossággal bír.


 A kötődés szenvedéssel jár együtt

Minden, ami létezik, s amit birtokolunk, egyszer elhalványul. Magyarul, minden átmeneti, beleértve a jelenlétünket is ebben a világban. Ebből következik, hogy minél inkább kötődsz – akár személyekhez, akár tárgyakhoz, akár körülményekhez –, annál inkább hajlamossá válasz a szenvedésre, mivel mindezeket előbb-utóbb elveszik tőlünk.

 A fájdalom egy hírnök

Az emberek általában tartanak a fájdalomtól, s bármit elkövetnek, hogy elkerüljék a fájdalomra való odafigyelést. Az igazság viszont az, hogy a fájdalom azért van, hogy megtanítson bennünket valamilyen fontos dologra. Amíg nem szentelünk nagyobb figyelmet neki, addig sohasem leszünk képesek tanulni és fejlődni. A fájdalom a legintenzívebb módon hozza a tudomásunkra, hogy az életünkben valami nem stimmel és szükségessé vált az életvitelünk megváltoztatása ahhoz, hogy úrrá lehessünk a fájdalmon.


 Az együttérzés békét teremt

Együtt érzően élni azt jelenti, hogy békében élünk másokkal. Amikor a könyörület kiveszett a világból, akkor elkerülhetetlenül felütötte fejét a versengés, a konfliktus és a háború. Az együttérzés csupán egy olyan tényező, ami segítheti az embereket az összefogásban és az együttműködésben egy olyan világért, amely minden létező lény számára sokkal gyönyörűségesebb.

 A szabadság egy húron pendül a felelősségvállalással

Minél inkább felelősséget vállalunk magunkért, annál inkább tudjuk majd alakítani az életünket. Akik saját döntésükként mások vállaira helyezik át a felelősséget, még nem ismerték fel, hogy azzal együtt a szabadságukról is lemondtak. A felelősséget olykor talán súlyos teherként cipeljük, azonban ez az egyetlen módja a tudatos és szabad életnek.


 Ezek a szemfelnyitó tanítások elsőre talán könnyen érthetők, viszont valójában egy nagy tudatos ugrás megvalósítani őket. Meditációval és az iménti tanítások tudatos alkalmazásával előbb vagy utóbb sikerülni fog a mindennapi életedbe beépíteni azokat és megtapasztalni a végtelen erejüket és jelentőségüket.

 Fordította: Száraz György - boldognapot.hu

Forrás: http://www.riseearth.com/


Forrás: http://boldognapot.hu/

Ajánlott bejegyzések


A csütörtöki nap Angyal üzenete – Összpontosíts a szolgálatra!

Égi Útmutatás – Válassz egy angyalt és ismerd meg a neked szóló üzenetet!

A keddi nap Angyal üzenete – Mindenből van kiút, neked nyílik most egy fényesebb út!

A boldogság virága – Hagyd, hogy álmaid beteljesüljenek!

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk