Szerelmi kötelékek és a fejlődésünk útja

A felszín alatt minden kapcsolat energetikai összeköttetés, a teljesség részeként mindannyian össze vagyunk kötve egymással. A harmónia megélése csakraszinteken is működik, pozitívan tölt, de egy bonyolult vagy a fizikai síkon nem létező kapcsolódás legtöbbször fájdalommal jár, még ha meg is terveztük magunknak a találkozást korábban.

"Azokat a kötelékeket, amik összekötnek minket, néha lehetetlen megmagyarázni. Összekapcsolnak minket még azután is, hogy úgy tűnnek, ezek a kötelékek megtörtek. Néhány kötelék ellenáll a távolságnak, időnek és logikának. Mert néhány kötelék egyszerűen elrendeltetett."

Az idézet lényegében meghatározza az ikerláng kapcsolódásokat, amelyek általában nem zökkenőmentesek, ha szakításra kerül a sor, akkor rendszerint a lezárás is komplikáltabb.

Mikor terveztük meg a találkozásainkat, és miért?

Két földi élet között, az újraszületés előtti szakaszban a létközben írja meg minden lélek a saját sorskönyvét, benne a feladatait, a találkozásait, a családtagokat, a baráti és a társkapcsolatait is. A létezés célja a fejlődés, ennek megfelelően választjuk ki előre a társainkat, akik a külvilágunkban tükörképekként mutatják meg, hogy milyen megoldandó feladatokat jelöltünk ki magunknak az adott inkarnációra, ezek a karmikus leckéink.

Ilyen lehetnek például az alá-fölé rendeltségi viszonyoktól (zsarnok – áldozat szerepminták), vagy a társfüggőségtől való megszabadulás, amelyek oka nagyon sokszor az előző életeinkben gyökerezik. A meg nem oldott karmikus feladataink a hétköznapi énünknek óriási terhet jelenthetnek, míg a lélek számára izgalmas kihívást, és sikeres megoldás esetén felszabadulást, célba érkezést. Az életünkben rendszeresen ismétlődő helyzetek, ahol úgy vesszük észre, hogy csak a szereplők mások, de a forgatókönyv szinte ugyanaz, nagy valószínűséggel karmikus feladatokra és kapcsolatokra utalnak, amelyeket ha jól oldunk meg, már nem ismétlődnek meg újra, vagy egyre kevesebbszer fordulnak elő. Nem kell szembesülnünk ugyanazzal a témakörrel, ha már megoldottuk belőle a személyes leckét. Léteznek ugyan egész életen át tanulandó programok, de ha már nagyjából megoldottuk, onnantól a sors nem teszi elénk ugyanolyan intenzitással őket.

Alapvető különbség, hogy a vállalt feladatokat ego és test nélkül készítjük elő magunknak, hogy aztán egoban és testben tapasztalhassunk. A magasabb szférákban, ahol nincs tér, idő, sem ego, és több a fény, a béke, a szeretet, az egységtudat, sokkal magasabb aspektusból vagyunk képesek rálátni a helyzeteinkre, a kapcsolatainkra, mint a földi világunkban. Másként érzékeljük a létezést és a kapcsolatainkat a térben és az időben, mint azon kívül.

Csak testben tudjuk igazán megtapasztalni, hogy milyen egy üdítő masszázs vagy egy hideg jégkrém, ahogyan az egónkban például azt, hogy milyen a kevélység, amikor mások fölé helyezzünk magunkat, vagy az elválasztottság- és a kétségérzés, amikor elhagynak, a listát hosszan lehetne még továbbsorolni. Az ego természetéből adódóan lehet kicsi vagy nagy, de a legfontosabb tulajdonsága, hogy behatárolt, korlátok között létező, míg a spirituális lényünk végtelen tudatosságú.

A teljesíteni kívánt feladatokat a lélek írja meg magának, hogy a fizikai világban megvalósítsa a terveit, a megvalósulásokhoz viszont tapasztalnia kell, és tapasztalni is szeretne, ezért teremti meg azokat a helyzeteket, keresi azokat a kapcsolatokat, ahol szembesülhet a megoldandó kihívásaival.

A mindennapi pszichológia egyetért azzal, hogy minden élet célja a személyiség fejlődése és a legjobb képességek szerinti kibontakozása. Úgy tartja, hogy az életünkben történő gyakori eseményekért mi vagyunk felelősek, mert azokat az ismétlődő tudatalatti mintáinkkal hozzuk létre, és a sikeres megoldások mindig önmagunk fejlesztésével érhetők el.

Bizonyos találkozások során nem a másik személlyel van dolgunk, hanem azokkal az én-részeinkkel, programjainkkal, belső mintázatokkal, amelyeket az illető beaktivál, az érzéseinken keresztül kivált belőlünk. Ilyenkor az energia lesz fontos, amelyet számunkra közvetít, mert visszatükrözi a gyógyításra váró oldalainkat. Amennyiben képesek vagyunk mindezért hálásnak lenni és a fejlődésünkre használni, hamarabb megoldódik a karma, aminek feloldásához a másik ember (tudtán kívül) hozzásegít.

Ha képzeletben le tudjuk választani magunkról a személyt, és górcső alá helyezzük a lelki világunkat, sok fontos felismerésre tehetünk szert. Első lépésnek jó nevén nevezni és tudatosítani a mintákat (társfüggés, alacsony önértékelés, korlátozó hitrendszerek, elköteleződés hiánya, áldozatiság, önutálat, féltékenység-bizalom témaköre, stb.), majd önállóan vagy segítséggel feloldani azokat. A belső munkához időre, türelemre van szükség, de az önfelfedezés a legtöbbünk számára kellemes feladat, amely felkelti az érdeklődésünket, biztonságot nyújt, nem mellesleg a spirituális út legelső és legalapvetőbb lépése.

Semmi sem kötelez arra, hogy ezt az utat szenvedve járjuk be, finom léptékkel is közelíthetünk magunkhoz, fokról-fokra bontogatva a tudat alatt rögzített programokat, ezzel működésbe lép a karma oldása is.

A találkozásainkat szabad akaratként vagy kötöttségként érzékeljük?

A mostani energiákban egyre kevésbé van a jövő kőbe vésve, egyre több a beleszólásunk, a felelősségünk. A sors a kapcsolatok esetében is kijelöli az irányvonalakat, jeleket küld, de nem kényszerít egymásra. Ugyanakkor azt a felet is tereli a karmikus kapcsolódás beteljesítése felé, aki kezdetben még vonakodik, hárítja annak felvállalását.

„Minden tartós emberi kapcsolatban kell, hogy legyenek kihívások, megoldandó feladatok, amelyeket ha sikerrel veszünk, összekötnek, ám ha elmenekülünk előlük, és megoldatlanok maradnak, talán örökre szétválasztanak bennünket. Minden a szabad akaratunkon múlik, és az, hogy megbecsüljük-e ezeket az eleve elrendelt találkozásokat, teljes egészében rajtunk áll.” (E. Z.) A színfalak mögött az Égi áldás a legjobb hátszél, de a kapcsolatot széppé, működővé, valódivá tenni mi vagyunk képesek.

Gergely Krisztina Zafira - Grafológiai Tanácsadó