Napi pozitív

Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz... fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.
J. W. von Goethe

Szellemi törvények - Az életjáték

Az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, amelyből felismerések születnek, - ez az egyetlen, amit az életemből magammal vihetek, mivel mezítelenül jöttem, és mezítelenül is fogok távozni.


Mindaz, amivel itt rendelkezem, azt kölcsönkapom az élettől, melyet előbb vagy utóbb, de legkésőbb ezen életem végén vissza kell adnom.

 

A feladatom azonban nemcsak a tanulás, hanem az is, hogy amit megtanultam, azt éljem is. 

 


Az élet individuális értelme az, hogy felismerjem és beteljesítsem életem feladatát, de az is hozzátartozik, hogy azért tanulunk, hogy taníthassunk.

 

Létfeladatunkhoz tartozik, hogy a hozzánk közel állóknak lehetőségként szolgáljunk!

 


Az életjáték

A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról, amelyet a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani.

 

Az élet egy játék, melyet egy mindent átfogó Tudat talált ki, és játszik el az én örömömre. Az idők kezdete óta létezem. Az élet örök játékában születésem csupán egy új szakasz kezdetét jelenti. Az élet arra szólít fel, hogy az egész Teremtéssel játsszam, a Teremtéssel, amelyben élek, amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.


 

Ebben a játékban az egész részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat, mint „Ént” ismerjem meg, amely az egésztől elszakítva létezik. Ez esetben, mint „ego” élem meg magam, megláthatom tükörképem az egészben, felfedezhetem Igaz Valómat, mint az egész részét. Amit visszatükrözök, amit kibontok, és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszőleges pontra összpontosíthatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtő.

 

Minden létező, az egész teremtett világ az Egy megnyilvánulása, amely az „életjátékhoz” anyaggá sűrűsödött. Az evolúció nem más, mint az egység újra felismerése a sokaságban. Az életjáték azt jelenti, hogy a létezés minden pillanatában megélem a keletkezést. Lelkem legmélyén megélem, hogy én vagyok az Egy, az Egész, amely mindent magában foglal, amelyből minden származik, és amelybe az idők végezetével minden visszatér. Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját. Minden élet, az Egy játéka önmagával.


 

Önként léptem át a „születés kapuját”, és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban. Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki mindig is voltam. Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.

 

Nincs olyan erő ezen a világon, amelyet tudatomban tudnék fogadni anélkül, hogy egyidejűleg tudatomat ki ne terjeszteném ezen erő befogadására, ekképpen egyre tökéletesebbé ne válnék, míg végül egészen önmagam nem leszek. A játék kezdetén egóként élem meg magam, amely mindennel szemben áll, ami nem az „Én”. Az ego önálló forma, önálló akarat és önálló szükséglet alakjában nyilvánul meg. Mihelyt felszámolom látszólagos elszakadásomat az Egésztől, ismét Igaz Valóm tudatára ébredek.


Kurt Tepperwein: A szellemi törvények

Forrás: hatartalanvilag.blogspot.hu

Neked ajánljuk


Rafaela Arkangyal Misztikus kártyái + könyv

Egy Angyalkártya, ami csak nőknek készült

Megrendelés

Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártyacsomag + Könyv

Megrendelés

Mai névnap

Jó szívvel ajánljuk