A mennyország kapuja - tanmese

Egy vándor, aki a boldogságot és a tökéletességet kereste egész életében, az útja során eljutott egyszer egy csodálatos völgybe, ahol az erdő közepén egy kis hegyi tó csillogott.

A közeli faluban élő emberek azt mondták, ez a hely a mennyország kapuja, és ha valaki kitartóan és jól figyel, akkor itt meghallhatja az angyalok énekét, és egy kis időre bepillanthat a mennyországba.

 

A vándor úgy érezte, mindenképpen át akarja élni az élményt, és addig fog a tó partján maradni, amíg ez nem sikerül. Letelepedett hát, és ettől kezdve szinte egész idejét azzal töltötte, hogy megpróbálta meghallani az angyali éneket és meglátni a kaput.

Nagyon figyelt, nagyon koncentrált, de minduntalan megzavarta őt a természet mozgása, a napsütés, a felhők elsuhanó árnyéka, a virágok színe. Próbálta behunyt szemmel, de akkor is csak a madarak hangja, a szél zúgása jutott el hozzá, nem az égi ének.

Kitartó volt. Kerek egy évet töltött el a tó partján, de nem járt sikerrel.

Be kellett látnia, hogy bármennyire is szeretné, nem képes meglátni a mennyországot. Szomorúan eldöntötte, hogy a következő nap továbbindul. Az utolsó nap leült a szokott helyére a tóparton és körülnézett, hogy elbúcsúzzon a tájtól. Rácsodálkozott a körülötte viruló táj szépségére, külön-külön megnézte a tarkálló virágokat. Elmélyültem hallgatta a szél zúgását, a sokszólamú madárdalt, és egyszer csak döbbenten hallotta meg a hangokból összeállva az angyalok énekét. 

Ámulva nézett körül és most már látta mindazt, ami egy éve ott hevert előtte: a mennyország kapuját. És ahogy a szél fodrozta a tó vizét, amelyen szikrázott a napfény, ahogy a felhők árnyéka végigsimította a földet: meglátta magát a mennyországot.

Csak ült megrendülten, és hosszan nézte a csodát. Aztán fogta a már összecsomagolt holmiját és visszaballagott a faluba. Vett egy kis földet és házat épített rá.

Tudta, hogy nem kell tovább vándorolnia. Amit keresett, azt már megtalálta.

 

Forrás: